A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése

Dizájnolós, hajfestős, viharos nap

Hú. Ez egy jó kis hosszú nap volt. De jól telt el. Reggel felkeltem és anya befestette a hajamat. Valami fantasztikus színe lett, annyira nagyon tetszik! ^__^ Még nincs kész, mert még szeretnék egy kis huncutságot belevarázsolni, de haladunk vele. Aztán délután elmentem boltba. Tusecsetet szerettem volna venni, de nem találtam. T__T Nem tudom mikor lesz végre esélyem kipróbálni a tusomat, ami még a múlt héten megérkezett... De nem is tudom, hogy hol találhatnék ilyet. Ja, most jut eszembe, hogy találtam egy fajtát, de valami 2000 Forintba került, úgyhogy inkább tovább álltam. :D Méjbölin ide vagy oda. Utána elmentem fagyiért. Vettem 7 félét: citromot, házikrémest, sárkány gyümölcsöt, jegeskávét, sárgadinnyét, vaníliát és kiwit. Nagyon fincsik voltak, apával be is toltuk miközben valami autóátalakítós műsort néztünk... :) Közben jó kis vihar alakult ki, bár csak a hangja volt ijesztő, amúgy nem volt semmi különös benne. A kutyák természetesen bevonultak a nappaliba fedezékbe. :D Na jó, még egy csomó más dolog történt, de nem részletezem az unalmas dolgaimat xD Gitároztam egy csomót, mert örülök, hogy végre megvan az összes húr és be van hangolva, aztán kicsit gyakoroltam a tust, nem lett rossz, de még mindig nagyon szerencsétlen vagyok vele... Aztán még megcsináltam a facebook csoportom új fejlécét, amihez megszavazták, hogy G-Dragont ábrázolja, a bejegyzés végén mutatom a végeredményt. :) Imádom a hajszínemet, ezért ma kivételesen egy csomót szelfiztem... Egek, régen mániám volt, de 1-2 éve már elkezdtem leszokni, és ami azt illeti, 1 éve nem is szelfiztem már. Fura volt és kényelmetlen. De muszáj volt megörökítenem a hajam, annyira szép. *__* 
Haj, de most teljesen halott vagyok. Ugyanis ezek a gyagyás ikrek feltöltöttek magukról egy olyan képet, hogy én ott helyben meghaltam, mikor megláttam... :D Mikor az ember azt hinné, hogy Bill már nem lehet gyönyörűbb, akkor bedob egy ilyen képet. ("Nesztek, csorgassátok a nyálatokat. Úgysem kaphattok meg. Nobody wants me...") És Tom meg egyre inkább hajaz egy ősemberre... XD De én örülök neki, hogy megtalálta a férfias oldalát. :D Pár egy 5 centit visszavághatna a szakállából. XDD Nem hiszem el, hogy egyszer Tom SZAKÁLLÁRÓL írok... Ha valaki azt mondta volna nekem 5 évvel ezelőtt, hogy az ikrek egyszer borostás, szakállas férfiemberek lesznek, akkor kiröhögöm és most tessék... Haj, de még így is szexistenek. >.< És most ebben az érzelemhullámban próbáljam végre elkészíteni a másik blogom design-ját, amin már amúgy is 3 napja rágódom?! KYAAAA~!! Rette mich...

Napló: B.A.P 'First Sensibility' albumom

Ma végre házhoz ért a B.A.P 'First Sensibility' albumom~ Haj, de vártam már, mert megfogadtam magamnak, hogy most kivételesen nem fogom letölteni a lemezt és meghallgatni azonnal, ahogy felkerül netre, hanem megvárom míg megérkezik a lemezem és hallgatom arról. :) Az 1004-et már sokszor meghallgattam, mert ahhoz van videó, de a többi dalt tényleg csak ma hallottam először. Vagyis egy rövid előzetest, amit felraktak youtube-ra, azt hallottam, de az csak egy rövid kis betekintő volt, ezért naagyon izgatott voltam, hogy végre hallhatom őket~
Az album amúgy hattalmas, ez a gyűjteményem legnagyobb darabja. Az utolsó képen látszik, hogy a 'One Shot' lemezükhöz képest például milyen nagy. :D
Mivel előrendeléssel vettem az albumot, ezért egy ajándék zoknit is kaptam hozzá. ^_^ A képen, ami hozzá járt, pedig Zelo van. (ha valakinek Daehyun-os lenne, légyszi, cserélje el velem!! TAT)










Napló: új projektekhez új stílus dukál

Szükségem volt egy kis stílusmódosításra. Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen legyen. Vagy egy órát ültem a gép előtt és ide-oda pakolgattam a képeket, de nem jött meg az ihlet. Aztán elkezdtem DBSK-t hallgatni és meg is volt, hogy mit akarok. Végül az egész új design a 'Break out!' című dal segítséségvel született meg. ^_^ Mivel legutóbb a Rooftop Prince-t fejeztem be, érthető, hogy hatalmas Yuchun lázban égek... Nem is volt kérdéses, hogy most neki kell ott felül virítania a fejlécen. :) Amúgy is totál oda vagyok a srácért... haha. Úgyhogy most ő fogja egy ideig üdvözölni és kalauzolni az oldalon a kedves ide látogatókat.

Tegnap végül csak sikerült elkészülnöm az Emergency Couple-el, bár egy szörnyű hibát benne felejtettem a feliratban, de úgy döntöttem, hogy most már nem vacakolok miatta és inkább majd a következő részekben fogok arra törekedni, hogy elkerüljem a hibát. Ma neki is láttam a második résznek, de egyenlőre csak olyan 17% körül van kész belőle. Nehezen megy. De ez már csak így megy nálam. Majd késő este fog megjönni valószínűleg hozzá az ihletem. Ez van. Végül is a következő csak jövő szombaton jön ki, addig van időm megcsinálni, nem? Najó, persze semmiképp nem hagynám addigra a feladatot. Maximum holnap akarom felrakni, mert ma már nem sikerülne. Viszont így nem tudom ki fogja leellenőrizni nekem... Emiatt picit aggódom, de majd megoldom valahogy. Hwaiting~!

xoxo EperCat

Napló: izgis péntek

Nem kéne most Rain 'Love Song'-ját hallgatnom, de ez van... most fejeztem be a Boku no ita jikan 3. részét és ugye mondanom sem kell, hogy egyre szívfájdítóbb a sorozat. Ebben a részben Takuto már ellátogat egy orvoshoz, hogy megtudja mi baja... Aw... Kicsit csodálkoztam, hogy nomanymore-ra még nem rakták fel a raw-ot, meg a feliratot, hiszen szerdán leadták a részt, de máshol megtaláltam szerencsére a videót is, meg a feliratot is. Megpróbálom még az Emergency Couple előtt lefordítani. :)
Ha már Emergency Couple-nál tartunk~ VÉGRE LEADTÁK AZ ELSŐ RÉSZT~ DAEBAK! (eredetileg Emergency Man And Woman-ként emlegettem, de azt hiszem átállok az Emergency Couple-re, mert rövidebb, könnyebb leírni xD Meg szerintem jobban is hangzik.) Igaz, hogy felirat nélkül néztem, de nem érdekel, így is megértettem a lényeget és el kell mondanom, hogy NAGYON JÓ az első rész! :) Nem fogok spoilerezni... pedig jó lenne kibeszélni. :D No, mindegy. Choi Ji Hyuk és Song Ji Hyo nagyon jó lesz erre a szerepre, ezt már most érzem. ^_^ Az elején ugyebár azt láthatjuk, ahogy összeházasodnak és élik a kis házas életüket... aztán a rész felénél átváltunk a jelenbe. Az első fele valami hatalmas. Főleg AZ a bizonyos rész. Aki látta, az tudja szerintem miről van szó, aki meg nem, az majd tudni fogja és jót fog rajta derülni. :D Jaj, alig várom, hogy kijöjjön az angol felirat. :) Ez volt a legnagyobb izgalom a mai napban, a másik izgalom pedig, hogy befejeztem a Rooftop Prince-t!! Yay~ Yoochun remekül alakít a drámában! Majd hozok egy ajánlót a sorozatról, abban fogok majd írni bővebben róla, úgyhogy most csak annyit, hogy nagyon jó, muszáj megnézni, mert őrülten szórakoztató! :)
Na, ennyit mára (vagyis már elmúlt éjfél, de nem érdekel), megyek is és nekiállok a Boku no ita jikan fordításának, hogy minél előbb meglegyen. ^_^

xoxo EperCat

Napló: Magyarország a japán tévében

Az alábbi linken nézhető meg a videó, ami a japán tévé egyik csatornájának adásában volt látható (ne kérdezzétek mikor, fogalmam sincs). A műsorban Magyarország volt a téma, bemutatták az országot, ki történelemróra is volt arról, hogy hogyan változott az ország területe (ezért olyan sok a negatív kritika az országról a magyaroktól). Nagyon viccesek a japán emberek reakciói az egyes magyar bemutatott dolgokra. Például a zsírra, azzal nem tudtak mit kezdeni. Úgy tűnik Japánban nem használnak zsírt főzéshez... :D A szalonna is érdekességnek számított. Meg a tepertő. Azt kóstoltattak is velük, de nem ízlett nekik. XD Attól meg egyenesen a plafonra másztak, hogy mi a zsírt kenyérre kenjük és úgy vesszünk. És hogy a szalonnát is kenyérre kockázzuk és megesszük. Haha. Bemutatták még a magyar himnuszt is, le is fordították japánra, de nem tudom, hogy mekkora sikerrel, mindenesetre a reakciók alapján nagy elcsodálkozás volt. Bár a himnusz szövegét is nem is lehetne lefordítani, tök egyedi szavak vannak benne, amiket nem lehet átültetni más nyelvre. Úgyhogy kíváncsi lennék, hogy a japán átirat szerint mi a szöveg. :D Volt a műsornak két magyar lány is a vendége, őket is kérdezgették, persze főleg a szalonnáról, meg a tepertőről. A videóban pedig egy Magyarországon élő családot mutattak be, ahol anyuka japán, apuka magyar (ők Japánban találkoztak és ott jöttek össze) és a három gyerekük, akik full japánnak néznek ki és nagyon cukik.
Mindenesetre nagyon érdekes volt szerintem a műsor. Bár volt olyan rész, amit nem értettem miért érdemes megemlíteni Magyarországgal kapcsolatban, de összességében kiemelték azokat a dolgokat, amik a legjobban jellemzőek az országra. :)

Napló: fáradt vagyok, de kit érdekel

4 óra alvás után szuper fitten ébredtem 7 órakor... :D Megejtettem a "naaagy" bevásárlásomat (igazából csak 4 doboz jégkrémet vettem haha XD), hazaszambáztam, reggeliztem (jégkrééém) és már neki is láttam a Boku no ita jikan-nak. Kijavítottam a helyesírást, lefordítottam a maradék kevéske angol mondatot, amit még benne hagytam. Közben átkonvertáltam a videót, mire az végzett, én is végeztem, úgyhogy most csinálom az égetést. D-Addicts-ra már fel is töltöttem a feliratot, így onnan már letölthető, az égetésnek viszont még idő kell, nekem viszont az nincs most, mert készülődnöm kell. >.< Úgyhogy indavideo-ra tényleg csak este tudom felrakni, ha hazaértem. Annyi baj legyen. Tegnap leadták a 3. részt is a sorozatból, félek tőle, hogy itt már meg kezdődik a szívfacsargató része a történetnek... T___T De alig várom, hogy láthassam. Talán holnap lesz hozzá felirat, talán csak hétvégén...
~~~~~~~~~~
HOLNAP STARTOL AZ EMAW!! Hát végre el is elérkezett~ 1 hónapja vártam már, hogy január 24-e legyen. :D Hatalmas elvárásaim vannak, remélem nem okoz csalódást a sorozat. Bár apucinkban (Choi Ji Hyuk) nem is kételkedem... hihi. Csak azt remélem még, hogy nem lesz benne túl sok orvosos dolog... vagyis, biztos lesz benne, elvégre a két főszereplő kapásból orvos lesz, de... utálom az orvosi szakszavakat >.< Így is 2 hetembe telt mire megjegyeztem, hogy amiotrófiás laterálszklerózis (Boku no ita jikan-ban szerepel ez a betegség). X"D Na, nem panaszkodom, csak csendben tövig rágom a körmeimet az izgalomtól. :)

xoxo EperCat

Napló: remegek az izgalomtól!

A címből is látszik, hogy eléggé izgatott vagyok. Az oka nem más, mint a legújabb előzetesek, amik az Emergency Man And Woman-hez jöttek ki. De ezek az előzetesek nem akármilyenek. Egek... 10 nap múlva kezdődik a sorozat és a készítők aztán tudják, hogy hogyan kell az ember izgalmi szintjét többszörösére emelni. :D Rögtön 4 darab kisvideót is kaptunk! Az első kettőben a sorozatból láthattunk kis szösszenetet, a harmadikban az egyik jelenet foratásáról, a negyedik pedig egy reklám kisfilm. És itt most az első két videó a lényeges. Abban már most biztosak lehetünk, hogy humorban nem lesz szegény ez a sorozat. :D Szerintem ezek ketten, mármint a két főszereplő, Jin Hee és Chang Min, agyon fogják szívatni egymást. :D És reménykedem egy happy end befejezésben. :) De majd meglátjuk. Gyorsan lemegy majd a sorozat, mert hetente 2 részt is kapunk majd belőle, ugye pénteken és szombaton. És jövő hét pénteken kezdés van!! Miközben az előzeteseket néztem, végig sikoltoztam és közben fetrengtem a röhögéstől. :D Annyira jó lesz és annyira várom! Nem is emlékszem már mikor volt utoljára ilyen, hogy egy sorozatot ennyire vártam volna. De mindegy is. Itt vannak a videók, érdemes megnézni őket! ^_^

~~~~~~~
De persze addig sem fogok unatkozni, amíg ez ki nem jön. :) A Gu Family Book talán... 2. részében vagy a 3.-ban jön elő Hwanwoong neve és az ő próféciája. A mai napig nem értem, hogy mit keres a Gu-ban Hwanwoong, hiszen két teljesen más történet és világ, de mindegy. Szóval nagyon kíváncsivá tett ez a név, meg a prófécia, ezért rákerestem. Egyetlen helyen találkoztam vele, méghozzá a 'The Legend' című 2007-es szintén koreai sorozatnál. Elolvastam, hogy miről szól és kiderült, hogy Hwanwoong-ról, meg a próféciájáról, legendájáról. Átolvastam alaposan, megnéztem pár videót a sorozatról, és elég érdekesnek találtam, hát felvettem a megnézendők listájára. És tegnap, amíg a Gu-t töltöttem fel indavideo-ra, addig belenéztem az első részbe. Nem volt túl érdekfeszítő, sem túl izgalmas, bár nem vagyok hozzászokva a történelmi drámákhoz, eddig csak egyet láttam, még pedig a Gu-t... De végignéztem. Hwanwoong alakja nagyon tetszett, bár kicsit Miyoga-ra emlékeztetett az Inuyasha-ból... XD Na mindegy. Azt is figyelembe kell venni, hogy 2007-es sorozatról beszélünk. Ma pedig, amíg konvertáltam a videókat megint csak a Gu-hoz, megnéztem a második részt. Sajnos azt kell mondjam, kín szenvedés volt végignéznem. A történet ide-oda ugrált időben és helyben, egyáltalán nem tudtam követni. Főleg, hogy a női karakterek is ugyanúgy néznek ki, meg a férfiak is, nem tudtam eldönteni, hogy ki kicsoda... Nagyon zavaró volt és idegesített. Aztán jött a harmadik rész... és végre helyre rázódtak a dolgok. Most már kezdem érteni, hogy ki kicsoda és mi micsoda. Bár ezt a reinkarnációs dolgot még egyáltalán nem... Azt meg főleg, hogy Sujini miért a fekete főnix?! Hogy lehet ő fekete főnix? De úgyis megtudom, nem? :D Az azért elég érdekes lesz, hogy azok a színészek fogják alakítani a jelenbeli karaktereket, akik a múltban voltak. Erre igazán kíváncsi vagyok. :)
 ~~~~~~~
És akkor még egy utolsó dolog. Miura Haruma új sorozata, a Boku no ita jikan, avagy The Hours of my Life, keltette fel a figyelmemet. Haruma egy fiatal srácot alakít, aki épp munkát keres, mikor kiderül róla, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hát szép. Nem egy könnyű, péntek esti szórakozás. De nagyon szeretem Harumát és már le is szedtem az első részt (eddig csak ennyi jelent meg belőle) és alig várom, hogy megnézzem. Biztos, hogy a százas zsepit bekészítem az ölembe. :D Itt egy előzetes belőle, ha bárkit felcsigázott:


xoxo EperCat

Napló: fecsegés

Igazából még jó is, hogy csinálom a Gu Family Book feltöltését. Egyrészt, mert legalább újra átnézem az összes feliratot és hát... van benne javítanivaló bőven. Szóval ezeket így legalább ki tudom javítani, másrészt ugye én minden páros részt fordítottam, és őszintén szólva, nem láttam a páratlan részeket. Úgy a 10-12 rész környékétől kezdtem nézni a páratlan részeket is, de előtte nem. És most legalább bepótolhatom ezt a hiányosságomat. Máris rengeteg olyan dolgot láttam, amit hihetetlen, hogy kihagytam! Például, mikor So Jung és Kang Chi beszélgetnek, miután Kang Chi először változott át és megölte a sok embert. Az annyira drámai és szomorú. Meg Yeo Wool nagy beszéde is tetszett a Holdfényes Kertben. És az utána lévő rész, ahogy Kang Chi szenvedett, mert harcolt a démoni lényével. Huh. Izgis. :D Viszont az annyira már nem izgis, hogy minden videót át kell konvertálnom egyszer, miután letöltöttem, aztán rá kell égetnem a feliratot, aztán még kettőbe kell vágnom, mert egyben nem tudom feltölteni, olyan nagy a fájl... kellene végre találnom egy normális programot, amit kezelni is tudok. Grrr. No, mindegy.
Így viszont, hogy a Gu-val bajlódom, másra nem jut időm. Szeretnék Starman-t fordítani, de nem megy. Csinálhatnám, hogy amíg a videó konvertálódik, addig fordítok egy részt a részből, de ez így nekem nem menne. Le kell ülnöm, el kell döntenem, hogy én most azt csinálom, nekem teljes figyelmet kell szentelnem rá, különben nem megy és csak küszködök és csak pocsék munka születik belőle. És én azt nem akarom. >.<
~~~~~~
Ma megnéztük nővéremmel a Dallas Buyers Club című filmet. De nem kellett volna... Egyáltalán nem tetszett. :( Nem vagyok érzéketlen, persze, megfogott a film üzenete, meg nagyon drámai volt természetesen, de akkor sem tetszett. Matthew olyan borzalmasan festett a filmben, hogy rá nézni sem bírtam. Tudom, hogy csak a film kedvéért fogyott így le, de akkor is. Nem hiszem el, hogy ezt tette a testével... És hogy lehet kérni egy embert erre? Borzalom. Jared Leto meg... Ugyanolyan, mint az összes másik filmjében. Olyan semmilyen. Nem fogott abszolút. És ezért a szerepléséért kapott Golden Globe-ot? Megmondtam nővéremnek, a Globe-ot úgy osztogatják, mint a cukorkát...
~~~~~~
Tegnap elkezdtem olvasni egy B.A.P fanfiction-t és úgy megörültem neki. Tetszett a címe, tetszett egy részlet, amit még korábban elolvastam belőle. Úgyhogy elkezdtem, de nagyot kellett csalódnom. :( Az író sajnos csúnyán elrontotta az egész történetet... Nagyon furcsa, valószerűtlen dolgok történnek a ficben és a fiúkkal is tök nevetséges dolgok történnek meg. Aztán ott van még, hogy tele van helyesírási hibákkal és egybefolyik az egész, mert a szóköz az luxus. Pedig én megpróbáltam. Elolvastam vagy 2-3 részt, de nem bírtam. Annyira zavaró volt és kellemetlen. :( Pedig olyan jó lett volna olvasni valami jót a fiúkákkal... Ha valaki ismer egy jó B.A.P fanficion-t, legyen az sima vagy yaoi, nekem adjon hozzá linket! Grazie~

Napló: hosszú vasárnap

Jó sokat bíbelődtem ma is a bloggal. Kicsit hozzáadtam, kicsit elvettem, de inkább hozzáadtam. Lássuk mik is történtek pontosan...
  1. Kiszedtem a hóesést, mert mégsem voltam annyira oda érte és attól is tartottam, hogy nagyon lelassul tőle az oldal betöltése és hasonlók.
  2. A felső menüsorról kiszedtem a 'karácsony' című hivatkozást, még úgy sem aktuális 12 hónapig. :) És nem hiszem, hogy mostanában bárki keresne karácsonyi posztokat. Úgyhogy egyenlőre az lekerült.
  3. Viszont a karácsony helyett került fel más a menüsorra. Először is ugye tegnap oda raktam a 'Korea posztok' és 'Japán posztok' hivatkozásokat, valamint oda került a 'D.I.Y', a 'Wishlist 2014', ahova majd olyan dolgokat fogok bepakolgatni, amiket 2014-ben meg akarok tenni, be akarok szerezni, meg ilyesmik. Utolsó sorban pedig a 'Fordításaim' került fel, ahol pedig az látható, hogy mik az aktuális projektjeim. ^_^
  4. Jobb oldalára a blognak kikerült egy új modul, a 'Fordításaim állása', ahol az látható, hogy az aktuális, megkezdett projektjeimmel hogy állok. Egy folyamatosan frissülő állást mutat %-ban megadva. Ha valami változás van, tovább haladok, mindig könnyedén tudom szerkeszteni és így mindenki láthatja, hogy mikorra lesznek kész a részek.
  5. Bal oldalára az oldalnak egy olyan modult hoztam létre, ahova felsoroltam azokat a helyeket, ahol elérhető vagyok. Twitter, tumblr, last.fm. A Facebook ikonra kattintva viszont nem a profilom érhető el, hanem a facebook-on létrehozott csoportom, ami kpop és egyéb koreai termékek adás-vételével foglalkozik. Elég aktív csoport, büszke is vagyok rá, több, mint 1100 tagja van már. :)
  6. A blog archívum részét átalakítottam. Most már nem listaszerűen látható, hanem egy lenyíló menüből érhetőek el az adott hónapok.
  7. A címkéket áthelyeztem, most az oldal legalján találhatóak meg. Nincs olyan sok, nem foglal olyan nagy helyet, és szerintem pont oda passzol.
Hát úgy ennyi történt. Elég sok apróság volt, ami csinálni kellett, sok dologgal nagyon megszenvedtem, mire sikerült, de elégedett vagyok minden változtatással. Remélem másnak is tetszik. Ha valami megtetszik az oldalról, bármilyen effekt, nyugodtan meg lehet kérdezni róla, bárkinek szívesen segítek. Azt hiszem fogok is majd erről is csinálni egy külön kis menüt, ahova majd felrakom azokat az effekteket, kódokat, amik nagyon megtetszenek. Meglátjuk.

Napló: kinézetváltás

Ma elbúcsúztattam az eddigi kinézetét a blognak és új év alkalmából készítettem egy újat. :) Jó kis színes lett. A fejlécen Jung Il Woo és Kim Su Hyeon látható. Amúgy a design-t sosem szoktam előre elképzelni magamban, mindig elkészítés közben jön meg az ihlet és akkor jönnek hozzá az ötletek.
Egy pár extrával is megtoldottam az oldal témáját. Először is, végre sikerült hópelyhet varázsolnom a blogra! :D Eddig sosem akart sikerülni, de most végre rájöttem a nyitjára. Kapott az oldal egy cuki cicácskát is a bal alsó sarokba, kis háziállat, aki kifigyeli az olvasókat. Haha. ^_^ Az oldal horgolós részét átköltöztettem egy másik blogra, így ezentúl oda fogok posztolni horgolásról. A felső menüsorról most már több minden elérhető közvetlenül. Ha valaki nem kíváncsi mindenre a blogról, akkor onnan gyorsan és könnyen kiválaszthatja, hogy mit szeretne megnézni.
Hát úgy nagyjából ennyi történt. Még a napokban változni fog pár dolog, meg ugye új bejegyzések is jönnek. :)

Napló: újdonságok

Megint egy ideje nem írtam semmit, ennek vannak jogos és kevésbé jogos indokai ennek. A jogos része, hogy karácsony üzemmódba próbáltam kapcsolni magam és horgoltam a kigondolt ajándékokat. Úgy gondolom, egész jól állok velük. :)
Másrészt, a kevésbé jogos része a dolognak, hogy bizonyos dolgok iránti imádatom ismét felszínre bukkant és muszáj volt engednem a csábításnak. :D Haha. Na jó, csak arról van szó, hogy egy nagyon régi nagy kedvencem (a leges legkedvencebb!) animém egyszer csak szólítgatni kezdett, és letöltöttem, nézni kezdtem. Már 3 évadon átrágtam magam, jó volt feleleveníteni a szép emlékeket, a fantasztikus zenéket!
Aztán tegnap rákaptam a The Voice UK 2013-ra és azt kezdtem el nézni youtube-on keresztül. Kicsit tartottam tőle, még nem láttam ebből a műsorból egy részt sem, a Magyarországit sem néztem és úgy gondoltam, hogy hasonló kaliberű lehet, mint a The X-factor, amit pedig nem igazán kedvelek. De szerencsére nem így lett! A zsűri, Will.i.am, Jessie J, Tom Jones és Danny O'Donoghue, egyszerűen szuper! Will akkora poénokat szórt a meghallgatások során, hogy én dőltem a röhögéstől... :) Nagyon-nagyon szórakoztató a műsor meghallgatás része. A következő szint, ahol duettekben küzdenek meg egymással, nos, az már annyira nem. Csak furcsa, hogy a két előadó közül a legtöbb esetben a gyengébbiket juttatják tovább... :( De legalább olyan emberek szerepelnek a műsorban, akik tudnak is énekelni és nem csak a lelkük nagy (ugye a magyar viszonylatban ez a fontos, nem a hang... -__-).
Ma kaptam egy szuper kis előkarácsonyi ajándékot... magamtól, haha. Megérkeztek a megrendelt fonalaim! És gyönyörűek. :) Kisebbek, mint amire gondoltam, de nem baj. Akciósan sikerült szert tennem rájuk és plusz még karácsony előtt meg is kaptam (ebben nem bíztam túlzottan), úgyhogy teljes a boldogság. Alig várom, hogy kipróbálhassam őket és valami szépet készítsek belőlük!




 

Egy kis kényeztetés is belefért a mai napba. :) Találtam egy helyet, ahol 100 forintért lehet körömlakkok közül válogatni. Ki is használtam az alkalmat, és rögtön hármat meg is vettem. Az első egy sötét szürkés-kék, a második fekete-ezüst csillámos, a harmadik pedig egy zöld színű lakk apró ezüst csillámokkal és az üvegcse szerint ez matt, úgyhogy alig várom, hogy kipróbáljam.

Napló: rohanós napok

Ez az utóbbi két nap hatalmas rohanással telt. Tegnap reggel bejött anyu a szobámba és kérdezte, hogy elmegyek e vele vásárolni, igent mondtam, úgyhogy kipattantam az ágyból és mentünk is. Végigjártuk az egész várost, de tényleg! Délelőttől kezdve egészen estig, 5 óra után értünk haza. De nem panaszkodom, akkor sem, ha közben megfájdult a lábam. (az a fránya magassarkú...) Jó volt kicsit együtt lenni anyuval, mert ilyen ritkán van csak sajnos. :(
Ma meg megint mehettem a városba... Gyógyszertárba, aztán képeslapokért és a postára bélyegekért... Tegnap, ahogy hazaértem, ettem (egész nap nem ettem semmit, csak miután hazaértünk) és bedőltem az ágyamba. Aludtam vagy 3 órát, utána meg nem volt nagyon kedvem már semmit csinálni. Tévéztem, neteztem. Találtam egy szuper blogot, egy kanadai nő csinálja és elképesztő horgolásokat tesz fel a blogjába. Csak néztem az oldalát és bambultam, annyira tetszenek a munkái. Leginkább amigurumizik, és nekem is nagyon meghozta hozzá a kedvemet! :)
Még nagyon sok minden van vissza a karácsonyi előkészületekből, sok ajándékot kell elkészítenem, összeállítanom... de egyre kevesebb kedvem van hozzá. Azt hiszem már októberben kellett volna nekiállnom... :D
(fahéjas banánturmix és narancs<3)

 (ezt a két gombócot anyutól kaptam ma)

Make up: új illat

Őszintén, sosem voltam valami csajos lány. Sőt, egy időben kifejezetten fiúsan néztem ki. Aztán ez szerencsére megváltozott (ennek anyukám örül talán a legjobban, folyton nyaggatott :D) és most már szeretem a nőies dolgokat. Bár a sminkek világát még nem sikerült annyira meghódítanom próbálkozásaim ellenére sem... Valahogy a szemceruza és szempillaspirál használatán kívül nem megy más...
A parfümökkel még később barátkoztam meg. Anyukám használt mindig parfümöt és mindig mikor bemegyek a szüleim szobájába ott van a parfümjének illata és az olyan kellemes. :)
Eleinte anyu parfümjeiből csipegettem, aztán nekem is lett olyan parfümöm, majd jöttek a rokonoktól ajándékba kapott darabok, de ma már szeretem magam kiválasztani ugye az illatomat. Nem szoktam a drága parfümök között nézelődni, mert nem szeretek ilyen dolgokra sokat költeni. Teljesen felesleges, hiszen az illat elszáll. Nekem bőven elég egy egyszerű, ugyanakkor nagyon is finom illatú parfüm.
Azt vettem észre magamon, hogy a gyümölcsös illatokat kedvelem, meg az édeseket. Már évek óta a DM-ben szoktam parfümöket vásárolni. Az Essence-nek szoktak lenni ilyen pici üvegben, 10 ml-es kiszerelésben. Jó áron is van és nekem elég sokáig elég, mivel nem szoktam egy alkalommal magamra fújni a fél üveget. 2 vagy 3 éve a Roxanne 'Trendy mini' kiadásából volt egy parfümöm, a narancssárga, ez 15 milis és most fogyott ki. Ez a parfüm volt kint velem Olaszországban is. :) Persze azért tartott ki ilyen sokáig, mert mellette használtam mást is. Például az Essence 'Be a new love' nevű mini parfümjét (mandarin, bors, pünkösdirózsa, jácint, rózsa, kávé). Most nyárra megint új illatot szerettem volna, valami gyümölcsöset, ezért az Avontól rendeltem egy testpermetet a 'Riviera Goddess'-t, ami egy virágos-ciprusos-gyümölcsös illatú permet, és ami nagyon jól illett a nyárhoz. A legújabb szerzeményem pedig szintén az Essence-től van, még pedig a 'Like a day in a candy shop' nevű. Egyből beleszerettem az illatába (barack, orchidea, jázmin, vanília). És végül nem is a 10 ml-es méretet vettük meg, hanem az 50 ml-eset. Még mindig érzem a csuklómon az illatát, annyira finom! :)

Napló: karácsony egyre közelebb!

Karácsony egyre közelebb lesz és én azt hiszem egyre kevesebb időt fogok itt tölteni a blogon. Muszáj a horgolásra és egyebekre koncentrálnom.
Tegnap-tegnap előtt megcsináltam az ablakom díszítését, erről mindenképp fogok bejegyzést készíteni. Valamint tegnap befejeztem a nagy projektemet, ezért nekiláttam egy másik ajándék elkészítésének is, amit ma sikeresen be is fejeztem, erről is lesz bejegyzés. :)

Hát... a mai napomat egyáltalán nem ilyen inaktívra terveztem, de ebéd közben úgy elkezdett görcsölni a hasam, úgy fájt, mint még soha életemben, szörnyű volt. Egy kevéske levest ettem csak, de alig bírtam a torkomon letuszkolni. Olyan erős volt a fájdalmam, hogy még hánytam is miatta... szerencsére a gyógyszertől elmúlt, aztán visszafeküdtem az ágyba... Miután felébredtem apával megnéztünk egy filmet, utána befejeztem a tegnap megkezdett horgolást és most itt tartok. Nem sok mára, de annyira rosszul indult a nap, hogy örülök ennek a kevéske dolognak is. Legalább befejeztem azt, amit tegnap este elkezdtem. Egy bögrefogóról van szó amúgy. Cicás méghozzá. :) Nagyon édes és nagyon könnyen elkészíthető, öregnek vagy fiatalnak is. Később jövök!

Filmmánia: Tajtékos napok

Hát mondanom sem kell, hogy a nagy reklámja után nagyon kíváncsi voltam a filmre. Mivel francia, ezért egy kicsit ódzkodtam tőle, nem vagyok oda ugyanis a francia filmekért. De Omar Sy nagyon megtetszett az Életrevalókban, és persze ott van Audrey Tautou is. Hónapok vártam, mire sikerült megszereznem a filmet.
Az előzetes és részletek alapján elképzeltem valamit a filmmel kapcsolatban. Tudtam, hogy nagyon mesebeli film lesz, egyrészt mert francia... De amit tapasztaltam a film nézése közben, az... teljesen ledöbbentett. Édesapámmal néztük együtt, ő csak fogta a fejét, képtelen volt felfogni a látottakat. :D
Hát mit mondjak, a film fantasztikus a maga módján és borzalmas is. Újra nem biztos, hogy megnézném, az ember agyát nagyon leszívja.

Az eleje nagyon tetszett. Colin háza elképesztő, még a koktél zongora is. Itt még nagyon színes, mozgalmas, bohókás volt a cselekmény. Aztán ugye mikor Chloe megbetegszik, egyre sötétül el a világ, egyre megy össze a ház, ahogy egyre fogy a lány ideje és a fiú pénze.
Elég nehezen emészthető film úgy gondolom, és nem is ajánlom feltétlenül megtekintésre, de ha valaki kedveli a francia filmeket és nem ódzkodik a túlságosan is elvont, szürreális, művészfilmektől, akkor hajrá!