A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése

Fordítás: GFB, No Breathing, Boku no ita jikan

Haladjunk sorban...

A Gu Family Book-nak immár már 17 részét lehet indavideo-n megtekinteni. Teljesen megújulva, hiszen mint már mondtam, minden részt átnézek, javítom a hibákat, átfogalmazok, kiegészítek, hasonlók.
Pár résszel ezelőtt még nem igazán láttam a végét a dolognak, de most már igen szerencsére. Nagyon sok meló volt és még mindig van vele, pedig most csak felöltenem kell, nem kell teljesen nulláról újra lefordítanom az egész sorozatot... hálisten. Úgy tervezem, hogy ma is felrakok 3 részt, holnap is felrakok három részt és hétfőn végezhetek is az utolsó rész felrakásával. :D Bár lehet, hogy nem fogom olyan sokáig elhúzni, egyértelmű, hogy minél előbb végezni akarok vele.
~~~~~~~~
Második téma a 'No Breathing', ami egy tavaly megjelent koreai film. Már csak a cast miatt is érdemes megemlíteni, hiszen a két főszereplő Lee Jong Suk és Seo In Guk, valamint mellékszereplőként ott van még SNSD Yuri is! Jól hangzik, igaz? A film amúgy sport témájú. Jong Suk és In Guk úszókat alakítanak, akik eleinte még ki nem állhatják egymást, de a végére ők lesznek a legnagyobb barátok. Haha. Nagyon édi kis film amúgy. És nagyon vicces. Bár In Guk amiket művel... egyedi evési szokást mutat be a filmben, amitől mondjuk nekem felfordult a gyomrom, de... azért nem olyan durva. :D Kárpótol a sok félmeztelenül felvett jelenet... Hihi.
Természetesen nem csak emiatt említem meg a filmet, ugyanis kedves barátnőmmel beterveztük pár napja, hogy lefordítjuk. El is készült már hozzá egy angol felirat, ezzel néztem meg tegnap este a filmet. Sajnos csalódnom kellett, mert a felirat használhatatlan. Olyan értelmetlen mondatok vannak benne... jobban értem, hogy mit mondanak, ha csak hallgatom a koreai beszédet, mint ha nézném a feliratot. Szomorú vagyok, mert a hétvégén meg akartuk csinálni, de így semmi esély rá... Hm... De ami késik nem múlik.
~~~~~~~~
Végül pedig Boku no ita jikan. Elkészült az első rész fordítása. Át is ellenőriztem már, már csak hardsubba akarom megcsinálni és kész is leszek. Úgy tervezem, hogy akkor fejezem be, ha indára felraktam az összes GFB részt. Azzal szeretnék rohamléptekben végezni már.
Szerdán leadták a második részt is, de egyenlőre nincs hozzá felirat, így annak még nem álltam neki, de nem is baj, mert most úgy tervezem, hogy egy rész Starman-t akarok megcsinálni. Még mielőtt elkezdődik az Emergency Man And Woman. Mert ha az beindul, akkor nem hiszem, hogy lesz mellette időm mást is fordítani. Hiszen abból hetente 2 részt kell majd megcsinálnom. De majd meglátjuk. Mindenesetre az EMAW az elsődleges projekt péntektől.

Napló: fecsegés

Igazából még jó is, hogy csinálom a Gu Family Book feltöltését. Egyrészt, mert legalább újra átnézem az összes feliratot és hát... van benne javítanivaló bőven. Szóval ezeket így legalább ki tudom javítani, másrészt ugye én minden páros részt fordítottam, és őszintén szólva, nem láttam a páratlan részeket. Úgy a 10-12 rész környékétől kezdtem nézni a páratlan részeket is, de előtte nem. És most legalább bepótolhatom ezt a hiányosságomat. Máris rengeteg olyan dolgot láttam, amit hihetetlen, hogy kihagytam! Például, mikor So Jung és Kang Chi beszélgetnek, miután Kang Chi először változott át és megölte a sok embert. Az annyira drámai és szomorú. Meg Yeo Wool nagy beszéde is tetszett a Holdfényes Kertben. És az utána lévő rész, ahogy Kang Chi szenvedett, mert harcolt a démoni lényével. Huh. Izgis. :D Viszont az annyira már nem izgis, hogy minden videót át kell konvertálnom egyszer, miután letöltöttem, aztán rá kell égetnem a feliratot, aztán még kettőbe kell vágnom, mert egyben nem tudom feltölteni, olyan nagy a fájl... kellene végre találnom egy normális programot, amit kezelni is tudok. Grrr. No, mindegy.
Így viszont, hogy a Gu-val bajlódom, másra nem jut időm. Szeretnék Starman-t fordítani, de nem megy. Csinálhatnám, hogy amíg a videó konvertálódik, addig fordítok egy részt a részből, de ez így nekem nem menne. Le kell ülnöm, el kell döntenem, hogy én most azt csinálom, nekem teljes figyelmet kell szentelnem rá, különben nem megy és csak küszködök és csak pocsék munka születik belőle. És én azt nem akarom. >.<
~~~~~~
Ma megnéztük nővéremmel a Dallas Buyers Club című filmet. De nem kellett volna... Egyáltalán nem tetszett. :( Nem vagyok érzéketlen, persze, megfogott a film üzenete, meg nagyon drámai volt természetesen, de akkor sem tetszett. Matthew olyan borzalmasan festett a filmben, hogy rá nézni sem bírtam. Tudom, hogy csak a film kedvéért fogyott így le, de akkor is. Nem hiszem el, hogy ezt tette a testével... És hogy lehet kérni egy embert erre? Borzalom. Jared Leto meg... Ugyanolyan, mint az összes másik filmjében. Olyan semmilyen. Nem fogott abszolút. És ezért a szerepléséért kapott Golden Globe-ot? Megmondtam nővéremnek, a Globe-ot úgy osztogatják, mint a cukorkát...
~~~~~~
Tegnap elkezdtem olvasni egy B.A.P fanfiction-t és úgy megörültem neki. Tetszett a címe, tetszett egy részlet, amit még korábban elolvastam belőle. Úgyhogy elkezdtem, de nagyot kellett csalódnom. :( Az író sajnos csúnyán elrontotta az egész történetet... Nagyon furcsa, valószerűtlen dolgok történnek a ficben és a fiúkkal is tök nevetséges dolgok történnek meg. Aztán ott van még, hogy tele van helyesírási hibákkal és egybefolyik az egész, mert a szóköz az luxus. Pedig én megpróbáltam. Elolvastam vagy 2-3 részt, de nem bírtam. Annyira zavaró volt és kellemetlen. :( Pedig olyan jó lett volna olvasni valami jót a fiúkákkal... Ha valaki ismer egy jó B.A.P fanficion-t, legyen az sima vagy yaoi, nekem adjon hozzá linket! Grazie~

Filmmánia: Secretly Greatly (2013, Dél-Korea)

A legjobb barátnőm révén szereztem tudomást erről a filmről. Érdekesnek, szórakoztatónak ígérkezett az alapján, amit hallottam róla, úgyhogy nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a megnézésébe.
A nap nagy tegnapra esett.

A történet (vigyázat, spoileres): A film Dél-Koreában játszódik, de a legtöbb szerepe Észak-Koreának van benne. Ugye a két ország között rég óta rossz a helyzet. Az északiak ezért elhatározzák, hogy kémeket küldenek Dél-Koreába. Beépítik őket, hogy figyeljék ki a délieket. Nos, a képen látható három jómadár is északi kém. A középső srác a főszereplő, Won Ryu Wan, akit 2 éve küldtek délre kémkedni, és úgy kellett beépülnie, hogy a falu bolondjának álcáját kellett felvennie. Eltelik 2 év és nem kap semmilyen megbízást, kezdi azt hinni, hogy a párt megfeledkezett róla vagy ilyesmi...
És akkor jelenik meg a bal oldalon látható srác, Lee Hae Rang, akinek a zenei szakmába kellett beépülnie, parancs szerint részt kellett vennie egy meghallgatáson, ahol rock előadókat kerestek. Persze nem tudott egyáltalán gitározni... Ryu Wan és Hae Rang ismerték egymást gyerekkoruk óta, vetélytársak voltak. A harmadik jómadár a jobb szélén a képnek Lee Hae Jin, aki csak egy kölyök. Ryu Wan-t gyerekkora óta csodálja és igazából mindent megtenne érte. Az ő kettejük kapcsolata nagyon édes. :) Nos, a történet idáig voltak szórakoztató... Ugyanis a déliek tudomást szereznek erről a csapatról, ezekről a szuperkatonákról (több ezer katona közül választották ki őket, és nagyon durva kiképzésen este át). Meg mellette az északiak is el kezdenek töprengeni... Sok-sok éve már, hogy délre küldték a katonáikat, mi van, ha ők már átálltak a déliek oldalára... Ezért elhatározzák, hogy likvidálják az összes szuperkatonát. Kiadnak egy parancsot nekik, hogy öljék meg magukat. Ezt mindenki meg is teszi, kivéve ezek hárman. Bár Hae Jin próbálja a többieket rávenni, hogy teljesítsék a parancsot, Ryu Wan előbb találkozni akar a kiképzőjével, mert aggódik a édesanyja miatt. Mivel az északiak tudják, hogy ezek hárman még élnek (egy nyomkövető van a testükben, ami a test hőjét is mutatja), ezért személyesen jönnek el értük, hogy megöljék őket. A déliek közt viszont egy parancsnok elhatározza, hogy megmenti ezt a hármat. El akarja kapni őket, kiszedni belőlük a nyomkövetőt és megmenteni az életüket.

A film eleje nagyon jó. Ryu Wan a falu bolondjának tetteti magát, amit mondjuk nagyon gyűlöl, mert mindenki csak bántja. Kövekkel dobálják, ócsárolják. A filmben nagyon jól megcsinálták, hogy a jelenetek során halljuk Ryu Wan valódi gondolatait. Aztán megjelenik Hae Rang és nem érti, hogy ő neki miért nem adnak végre valami parancsot. Aztán nem sokra rá Hae Jin is megjelenik, akit őszintén nem is nagyon értem miért küldtek délre... Ők hárman jól elszórakoznak. Csak aztán jön a parancs, hogy öljék meg magukat. Ryu Wan-nak nagyon fontos az édesanyja. Azért követett minden parancsot olyan vakon, mert abban a hitben élt, hogy a párt gondoskodik az anyjáról. Ezért a parancs kiadása után nem ölte meg magát. Mindenképp meg kellett tudnia, hogy az anyja jól van e, jól lesz e. De aztán megtudja, hogy az összes szuperkatona családját elfogták és igazából ki is végezték, miután ők félre mentek... Hm. A film vége nagyon fura. Nem nagyon értem, hogy Ryu Wan mit akar. Azt mondja, hogy haza akar menni, de ezt most úgy akarja megoldani, hogy fogja magát és felszáll egy repülőre, vagy halálában fog hazatérni...? Ezt nem igazán értettem. Aztán a legvégén meg már ezek közül egyik sem, hanem abba az életbe akart visszatérni, amiben ő volt a falu bolondja. Amilyen szórakoztató volt a film eleje, annyira szívszorító lett a vége. Ezután a film után szem nem maradhat szárazon.

Bár nem lett éppenséggel happy end a vége (bár valamilyen módon annak mondhatjuk, hiszen végre egyiküknek sem kellett sem észak, sem dél miatt aggódni, végre szabadok lettek), én mégis ajánlanám megnézni a Korea rajongóknak.
Kim Su Hyeon, aki Ryu Won-t alakítja, egy nagyon tehetséges színész és irtó jóképű (ha nem épp a falu bolondja... hihi)! :)

Eredeti cím: 은밀하게 위대하게 (Eunmilhage widaehage)
Megjelent: 2013. június 5.
Műfaj: akció, vígjáték, dráma, misztikus
Hossz: 124 perc

Napló: a 2013-as Carrie

Nagyon szeretem Stephen King alkotásait. Könyvét elolvasni még nem volt szerencsém ugyan, mert rengeteg könyvet kezdtem már meg, mindig olvasok valamit és nem volt időm még besorolni egy King könyvet... De ami késik nem múlik! Egyszer erre is sort kerítünk, addig pedig maradnak a filmek. Tudom, hogy a filmeket mindig átírják, és ritkán adják vissza azt, ami a könyvben lett megírva, de én mégis nagyon szeretem a filmeket. Jó néhányat láttam már. A halálsoron és A remény rabjai a két kedvencem. Elképesztő mind a kettő. A remény rabjait először paródiában láttam, aztán nem is tudom... talán láttam pár részletet belőle tévében? Vagy aputól hallottam róla? Nem emlékszem, de letöltöttem, megnéztem és beleszerettem. De kedvelem a Cujo-t is, A rózsa vérét, az Atlantisz gyermekeit is, a Ragyogást és a Rémmesék könyvét is.
És azt hiszem lett még egy kedvencem. Most néztem meg a Carrie-t. Igaz, hogy ez új feldolgozás, majd megnézem egyszer az eredetit is az biztos, de szeretem ennek a új filmnek a szereplőit, ezért muszáj volt megnézni. Sajnos neten csak borzalmas minőségben találtam meg és felirat sincs hozzá... De azért megnéztem és szerintem tök jó. Remélem fogják majd itt nálunk is adni moziban, mert tuti elmennék rá. :)
De úgy gondolom, hogy a film olyan... kicsit befejezetlen számomra vagy nem is tudom. Nem szeretem az olyan filmeket, amik csak úgy véget érnek. Annyira jó volt a bálos rész, meg az utcajelenet, aztán csak hazamegy, késeket állít az anyjába és magukra dönti a házat? Határozottan a Carrie könyv lesz az első, amit el fogok olvasni. Érdekelnek a részletek. :)

Napló: Saturday

Ma egész nap az új Glee számaimat hallgattam. Elsősorban a Beatles feldolgozásokat. Egyszerűen fantasztikus az összes dal. Let it be, Here comes the sun, Help, All you need is love, Hey Jude. Másrészt a The Quarterback epizód dalait hallgattam még. If I die young, I'll stand by you, Makes you feel my love. Szívfacsaró az összes. Persze ezek mellett egy csomó másik dalt is leszedtem. Yesterday, My dark side, It's time, Mamma mia, Next to me, Wings, Don't speak, Blow me one last kiss, Chasing pavements, Locked out of heaven, etc.
 
És szuper jó hangulatba hoztak a pakolászásomhoz. Mert tudni kell rólam, hogy folyton pakolok. Régen mindig olyan voltam, aki elrakott minden kis kacatot, szóval lett egy hatalmas adag lom felhalmozva a szobám minden szegletében. Szekrényekben, dobozokban, fiókokban, mindenhol. Nos, miután hazajöttem Olaszból, az volt az első, hogy a szobám tartalmának felét kidobtam a francba. Olyan felszabadító érzés volt! És bár azok eltűntek, még mindig úgy érzem, hogy zsúfoltság van a szobámba, de hiába pakolok és pakolok, ez sehogy sem szűnik meg. Pár napja a szekrényem polcait pakoltam át, ma a vitrines részt pakoltam át, onnan is jó adag cuccot kidobtam. Viszont így is sok minden maradt és hogy ne kelljen azt bámulnom, fóliát ragasztottam az üvegre, így nem látni annyira be és nem olyan zavaró. Igazából egész jól néz ki. Eredetileg üvegfestékkel akartam valami mintát rá, de azt hiszem maradok ennél a verziónál. A legjobban a szekrényem tetején lévő doboz hegyek zavarnak. >.< Ki akarom őket paterolni valahova!! A legtöbb ruhával van tele, de van köztük kacatos is. Lehet, hogy holnap nekikesek és csinálok velük valamit. Menniük kell és kész.
Megnéztük nővéremmel az American Horror Story eddig lement 3 részét az új évadból. Az alapötlet tetszik, mert szeretem a boszorkányos témát. Viszont a frankeinstein-es cucc az gáz! Meg a csaj, Zoe... fúj. Borzalmas karakter. Egy ostoba picsa, pont, mint az előző évadokban... Awesome. 
Jessica Lange mint mindig, most is csodásan fest és elképesztő. Már csak ő miatta érdemes nézni a sorozatot. Sara Paulson a 2. évadban nem volt kedvencem, de itt eddig nem rossz, sőt. Remélem megmarad jó karakternek. Emma Roberts meg elmehet a francba. Eleve utálom a csajt, szerintem rossz színész is, a karaktere borzalom. Ugh.
Hát úgy egyenlőre ennyi róla a véleményem... Majd később még úgyis írok róla.
Megnéztem ma a The Internship című filmet, ami ugye arról szól, hogy két hapek elveszti az állását, eléggé le vannak égve, kilátástalan a helyzetük, egyszer úgy döntenek, hogy jelentkeznek a Google-höz munkára. Persze semmit nem értenek a számítógépes cuccokhoz, értékesítőként, házalóügynökként dolgoztak előtte... De klassz film. A hangulat szuper, a környezet, díszlet szuper, a színészek is. Mikor elmennek bulizni és végül egy sztriptízklubhoz hasonló helyen kötnek ki, na az meg egyenesen csúcs volt. :D Valamiért a gyengéim az ilyen csapatépítős, barátkozós filmek, ahol a főszereplők eleinte bénák, de a végére ők válnak a legmenőbbekké. A vége különösen jó lett. Kellemes hétvégi kikapcsolódás volt.