Azt hiszem ezzel el is mondtam mindent. Bezárom a blogot. Gondoltam rá, hogy törlöm is, de azt mégsem szeretném. Talán majd egyszer.

Ezt a blogot folytatni nem hiszem, hogy fogom, egy újat fogok indítani.

Még egy utolsó gondolat, a fordításaimat meg fogom csinálni, jelenleg már az 5. részt fordítom a Starman-ből, úgyhogy szerintem 2 hónapon belül be fogom fejezni *keresztbetettujjak*. Azt továbbra is keressétek, a Kawaii Fansub oldalán, indavideon (ahol új csatornát lettem kénytelen kreálni, mert a réginek elveszett a jelszava...).

Mindenkinek minden jót! Köszönöm, hogy meglátogattátok a blogot.

Update + SALE

Azt hittem, hogy gyorsabban végzem majd vele, de mostanában megint önsajnálkozós, önmarcangolós időszakban vagyok, úgyhogy tovább tartott. De, Kawaii Fansub-ról már letölthető a Faboulous Boys 8-9. része is, melyeknél csupán annyi volt a szerepem, hogy átnéztem és kijavítottam a fordítási és nyelvtani hibákat. Azért megdolgoztatott. :D És már nálam van a 10. rész is, amivel igyekszem gyorsabban megküzdeni.
Nos, ennyit a fansubos dolgaimról egyenlőre.

Eladásra szánok pár holmit, amit azt hiszem, hogy ide is felrakok, hátha erre jár valaki és megtetszik neki valamelyik tárgy. Érdeklődni itt lehet kommentben, rendben?

 Teen Top fanlight, koncerten tettem szert rá. Tökéletesen működik, 3 féle módon világít.
Ára: 3500 Ft (eredetileg 5000 Ft-ért lehetett megvenni)

Infinite H, Sungkyu és Infinite albumok, tökéletes állapotban mindhárom.
Áruk: 3000 Ft / darab

BAP - One Shot album, új állapotban.
Ára: 3000 Ft

 Nyári srácok 1-2, Rémmetró, Death Note 1-3, NANA 1-4 (magyar), NANA 4-6 (angol), Bormenta 1-2, Kenshin 1 mangáim szintén eladóvá váltak.
Áruk: 500 Ft / darab

 Zöld színű iskolatáska, elég nagy, rengeteg zsebe van belül is és kívül is. Elől, hátul összecsatolható. Nem volt használva, még a címke is rajta van.
Ára: 4500 Ft

 Mécsestartók. Mindegyik tökéletes állapotban van.
Áruk: 500 Ft / darab

120x90 cm nagy parafatáblából 2 db eladó. Használt, de nagyon jó állapotban vannak.
Áruk: 3500 Ft / darab, de alkudható

Mindegyik termék átvehető személyesen megbeszélés után vagy postán, de a posta költségét a vevő állja.

I'm back!

Visszatértem. Már akartam korábban, csak mégsem volt meg az elég motivációm. Ma megint megjött hozzá a kedvem.
Megváltozott a blog stílusa, külseje. Imádom az őszt. A hideget és az esőt nem, de a tarka fákat és a nagy kötött sálakat nagyon. A tököket meg főleg! Ősszel szeretek a leginkább dekorálni. Leveleket horgolok, mécseseket kreálok, tököt faragok. Imádom.
Picit visszatértem a fordításhoz is. Azért csak picit, mert nyáron leginkább a horgolásra koncentráltam. Na de a fordítás. A Starman-hez készítettem el egy újabb rész fordítását, valamint a Fabulous Boys-ba segítettem be úgy, hogy a 8. rész magyar feliratát én néztem át, lektoráltam, vagyis javítottam ki a hibáit. Most épp a FB 9. részén dolgozom, lassabban, mint szerettem volna, mivel sok fordítási hiba van benne sajnos. Valamint a Starman-hez is készül egy újabb rész.
Mivel ősz van, már ki is néztem magamnak, hogy miket szeretnék elkészíteni, meghorgolni magamnak, szeretteimnek. Szüleimnek kesztyűket szeretnék, talán még sapkát is, mivel a hideg ellenére nem szoktak ilyeneket használni, ezen szeretnék változtatni. Nővéremnek fülmelegítőt szánok, mivel nem szereti a sapkákat, sálat pedig már kapott. Magamnak pedig már kinéztem egy sapka-sál párost, valamint kesztyűt is szánok magamnak, ujjatlant, mindig is tetszett, de sosem vettem magamnak végül. Pedig milyen praktikus. Szóval ezek a tervek. :)
Mára ennyi, hamarosan jövök a következő bejegyzéssel, akkor már próbálok valami témáról írni és nem csak szösszeneteket megosztani. Csók!

Boku no ita jikan NEWS!

Jó hír azoknak, akik várták, hogy folytatódjon ennek a sorozatnak a fordítása. Nekem nincs sajnos rá időm, sem energiám, bármennyire is szerettem volna magam befejezni... :( Viszont, jelentkezett valaki, aki befejezi helyettem a fordítást, SŐT, már két részt (5-6.) már el is küldött, így hamarosan fent lesz az egész sorozat! Töltöm majd D-A-ra is, indavideo-ra is és a KAWAII FANSUB oldaláról letölthető! :)

DIY: rózsás hajpánt 2.

Csináltam egy ilyet is... :) Kicsit jobban meggyűlt a bajom vele, mint a kicsi rózsákkal, de nagyon tetszik a végeredmény! Mit szóltok?

DIY: rózsás hajpánt

Ma megérkezett az első adag rózsa, amit rendeltem. Nagyon izgatott voltam miattuk. Nem tudhattam, hogy milyen lesz élőben, teljesen más e, mint a képeken, amiket láttam róluk? Szerencsére pozitívan sikerült csalódnom. :) 40 db picit rendeltem (rózsaszín, lila, vörös és kék), 2 db nagy vöröset és 6 db nagy barackszínűt. Így néznek ki:



Nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki azonnal a hajpánt ötletét, amit régóta szerettem volna elkészíteni. Szerencsére volt is itthon hajpántom, amit használhattam hozzá. ^_^ Egy kék színű volt, így a kék rózsákat használtam fel. Nem volt nehéz. A rózsák végeit levágtam, majd ragasztópisztoly segítségével rögzítettem őket a hajpántra és voálá.




Azért tartom érdemesnek beszerezni a rózsákat külföldről, mert itthon több üzletben is jártam, virágboltban, bizsuboltban és mindenhol 300-500 forintos áron árulták a rózsákat darabonként. Míg interneten egy 10 db-os csomagot kaptam meg 400 forintért. És tudom, hogy még most is sokan ódzkodnak a netes vásárlásoktól, de az a helyzet, hogy nekem eddig csak pozitív élményem volt vele. *lekopogja* Eddig még minden megérkezett, sőt volt, hogy 2 héten belül jött meg valami, persze volt olyan is, hogy 1 hónapon túl, de ez a posta hibája, nem az eladóé. Úgyhogy szerintem érdemes belevágni. Persze eddig minden, amit rendeltem, az apróság volt és nagyon olcsó (erre törekszem, mindent minél olcsóbban szerezzek be), de őszintén, nem is ajánlom, hogy nagy értékben rendeljünk külföldről. Ruhát pedig főleg ne! Azt nem szabad, mert sosem olyan lesz, mint a képen. A sapkák sem! (tapasztalat) És a cipőkből is sokszor rossz méretet küldenek! Úgyhogy ruhát ne, de bizsut egész nyugodtan vagy hobbikellékeket, mert tényleg olcsón lehet hozzájuk jutni és olyan, mint a képen. :)

Eurovíziós kedvencek

Nem szoktam azért olyan nagyon követni ezeket az Eurovíziós dolgokat, a döntőt is csak olyan fél szemmel szoktam figyelni. És általában csak a döntő lemenetele után szoktam rákeresni bizonyos dalokra, amik úgy ahogy felkeltették a figyelmemet.
Előző évekből ilyen volt: Aliona Moon, Andrius Pojavis, Birgit, Dina Garipova, Eyþór Ingi Gunnlaugsson, Natália Kelly, Robin Stjernberg (tetszett még a Cascade és Marco Mengoni dala is, de őket alapból ismertem, így nem volt szükség rá, hogy felhívják magukra a figyelmem).

Most viszont valamilyen oknál fogva végigmentem a dalokon és videókon. És voltak nagyon kellemes meglepetések és annál nagyobb csalódások is.


Szia, Május!

USE ME.


Ez mennyire szép már~? *__*
Annyira tetszik a külseje és a színe is! Bár még hozzá kell szoknom,
de végre van egy rúzs, amit tudok használni, mert jó a színe, illik hozzám
és sikerült még leértékelve is hozzájutnom. Csak rám várt a kicsike. <3

Dizájnolós, hajfestős, viharos nap

Hú. Ez egy jó kis hosszú nap volt. De jól telt el. Reggel felkeltem és anya befestette a hajamat. Valami fantasztikus színe lett, annyira nagyon tetszik! ^__^ Még nincs kész, mert még szeretnék egy kis huncutságot belevarázsolni, de haladunk vele. Aztán délután elmentem boltba. Tusecsetet szerettem volna venni, de nem találtam. T__T Nem tudom mikor lesz végre esélyem kipróbálni a tusomat, ami még a múlt héten megérkezett... De nem is tudom, hogy hol találhatnék ilyet. Ja, most jut eszembe, hogy találtam egy fajtát, de valami 2000 Forintba került, úgyhogy inkább tovább álltam. :D Méjbölin ide vagy oda. Utána elmentem fagyiért. Vettem 7 félét: citromot, házikrémest, sárkány gyümölcsöt, jegeskávét, sárgadinnyét, vaníliát és kiwit. Nagyon fincsik voltak, apával be is toltuk miközben valami autóátalakítós műsort néztünk... :) Közben jó kis vihar alakult ki, bár csak a hangja volt ijesztő, amúgy nem volt semmi különös benne. A kutyák természetesen bevonultak a nappaliba fedezékbe. :D Na jó, még egy csomó más dolog történt, de nem részletezem az unalmas dolgaimat xD Gitároztam egy csomót, mert örülök, hogy végre megvan az összes húr és be van hangolva, aztán kicsit gyakoroltam a tust, nem lett rossz, de még mindig nagyon szerencsétlen vagyok vele... Aztán még megcsináltam a facebook csoportom új fejlécét, amihez megszavazták, hogy G-Dragont ábrázolja, a bejegyzés végén mutatom a végeredményt. :) Imádom a hajszínemet, ezért ma kivételesen egy csomót szelfiztem... Egek, régen mániám volt, de 1-2 éve már elkezdtem leszokni, és ami azt illeti, 1 éve nem is szelfiztem már. Fura volt és kényelmetlen. De muszáj volt megörökítenem a hajam, annyira szép. *__* 
Haj, de most teljesen halott vagyok. Ugyanis ezek a gyagyás ikrek feltöltöttek magukról egy olyan képet, hogy én ott helyben meghaltam, mikor megláttam... :D Mikor az ember azt hinné, hogy Bill már nem lehet gyönyörűbb, akkor bedob egy ilyen képet. ("Nesztek, csorgassátok a nyálatokat. Úgysem kaphattok meg. Nobody wants me...") És Tom meg egyre inkább hajaz egy ősemberre... XD De én örülök neki, hogy megtalálta a férfias oldalát. :D Pár egy 5 centit visszavághatna a szakállából. XDD Nem hiszem el, hogy egyszer Tom SZAKÁLLÁRÓL írok... Ha valaki azt mondta volna nekem 5 évvel ezelőtt, hogy az ikrek egyszer borostás, szakállas férfiemberek lesznek, akkor kiröhögöm és most tessék... Haj, de még így is szexistenek. >.< És most ebben az érzelemhullámban próbáljam végre elkészíteni a másik blogom design-ját, amin már amúgy is 3 napja rágódom?! KYAAAA~!! Rette mich...

Hajfestés, ahogy nem kéne...

Elmentem ma a boltba és vettem egy szuper kis hajfestéket, a színe nagyon baró, gondoltam ma ki is próbálom. Hát... Nem épp úgy sültek el a dolgok, ahogy hittem. :D Először is, nem vagyok valami profi a dologban. Festettem már párszor a hajamat, de ez sikerült eddig a legkatasztrofálisabban. Fuck yeah. Szóval az egész úgy indult, hogy kikevertem a festéket. Nem nagyon tudtam, hogy a hajam melyik részét is akarom befesteni (csak 1 doboz festéket vettem én okos). Aztán végül kitaláltam, hogy a hajam alsó részét, mintha ombrét akarnék csinálni. Valami fantasztikus egy kupit műveltem oda a fürdőszobába. Az egész mosdókagyló úszott a lecsöppent festékben, és anyu tutira ki fog nyírni, mert a falra is sikerült fröcskölnöm. XD Megpróbáltam levakarni róla, több kevesebb sikerrel... És ugye a nyakam is csupa festék lett, de ezt utólag sikerült leszednem a festékeltávolító kendővel, amit beszereztem a festék mellé. Most kivételesen olyan pólóban is festettem hajat, amit annyira nem sajnáltam (na jó, a kedvenc Tokio Hotel pólóm volt, de évek óta nem hordtam, nagy is rám, meg minden... :D), viszont nadrágot nem cseréltem, mert oda már csak nem megy festék és nem is ment. Viszont mikor lementem a konyhába enni, bejött a szupercukker kutyám (valamiért ilyenkor este jön kiaz antiszociális ködből, amiben egész nap van) és lehajoltam megsimogatni, a pólóm nekinyomódott a nadrágomnak és az festékes lett. >/////////< Basszus. De most már mindegy. Azért legalább annyi pozitívum lett a dologból, hogy a hajamon a végeredmény nem rossz, tetszik. Kicsit lehetne világosabb, de kezdetnek jó. Holnap megyek és veszek még egy adag festéket, hogy a hajam többi részét is befessem (valószínűleg már anyu segítségével :D).
Amúgy tök vicces volt, ahogy felhúztam magamra a fekete kesztyűket, amik a festékhez jártak. Belenéztem a tükörbe és azt mondtam magamba, let's kill. :D Pont olyan voltam, mint egy horror film főszereplője.
És ha valaki felvette volna videóra, az elejére tuti odaraktam volna, hogy ezt ne próbáljátok ki egyedül otthon...

Boku No Ita Jikan 4. rész


Felirat letöltés:
[LINK]
Online megtekintés:
Jó szórakozást hozzá~

Mi is van ezekkel a fordításokkal?

Nos, mint az látszik lejjebb egy kicsivel, a fordítások alatti kis csíkok, amik azt mutatják, hogy milyen a fordítások pillanatnyi állása, folyamatosan változik, ami remélem számotokra, ugyanakkor számomra is nagy öröm. Bár megvallom, nehéz volt újra rávennem magam, hogy fordítsak. Sajnos, ha ilyen sok időt kihagyok, akkor utána nehezen megy a visszaszokás. De a Fabulous Boys-ból már elkészítettem egy egész részt, így az is kezd haladni, bár ez még csak a 3. rész volt, tehát még hosszú út előttünk. A Boku no ita jikan-nal is haladok, még ezen a héten meglesz a 4. rész, aztán még nem döntöttem el, hogy melyiknek következik a része. Egyrészt nagyon-nagyon szeretnék a Fabulous Boys-al haladni, hiszen azt tavaly kezdtük el fordítani és csak 3 rész van kész belőle... szóval csöppet szánalmas az állása. Még gondolkodom rajta. Addig is élvezzétek az új részeket ebből a két sorozatból (még nem tudom, hogy mikor tudom kiírni a Boku no ita jikan elkészülését, szóval most kívánok hozzá jó szórakozást :D). Lehet nekem ötleteket is adni, hogy miből legyen a következő friss!!

Happy Easter, Minnasan! ♡

Sziasztok mindenki, hogy vagytok? Kellemes húsvétot kívánok mindannyiótoknak. Remélem sok piros tojást kapnak a fiúk, sok locsolót a lányok és sok csokit! :)
<- Ezen a képen a mi kis szerény tojásfánk látható, ami igazából egy tulipánfa, mivel oda lett ültetve, ahova barkát szoktunk tűzni, idén úgy döntöttünk, megoldjuk így a tojásfázást. :D A díszítés a szokásos volt, olyan tojások, amiket még gyerekként festettünk anyával, tehát sok emlék fűződik hozzájuk. Melléjük pedig egyszerű pöttyös tojások kerültek. Semmi flanc.
Az ajtóra mindig szoktunk kirakni valamit. Karácsonykor, húsvétkor, ezért idén is kellett valami, de mivel nem találtam itthon hirtelen egy boltban kapható kész ajtódíszt, ezért rögtönöznöm kellett. Ez a nyuszifej már egy második megoldás, eredetileg nem ez lett volna, de aztán rákerestem ilyen ajtódíszekre a neten és ez nagyon megtetszett. Kicsit látszik rajta, hogy gyorsan, kevés alapanyagból lett összedobva, de akkor is nagyon tetszik. ^_^
Utolsó képemen pedig a tegnapi tojásfestés egyik eredménye látható. A boltban találtam meg ezt a metálos hatású festéket és ki kellett próbálni. Úgy nézett ki a dolog, hogy egy kesztyűre kellett kicsepegtetni a festéket, abban megforgatni a forró tojást, majd pedig, ha kicsit ragadósra száradt a tojáska, akkor egy alufóliára hajazó papírdarabbal kellett befedni és rádörzsölni, így a csillogó papír rajta maradt a tojásokon. Elég érdekes élmény volt. :) És a végeredmény szerintem szuper lett!
Remélem nektek is jól telt a húsvét első napja. Holnapra kitartást kívánok a locsolókhoz! c:

Teen Top koncert Budapesten 2014. 04. 12.

Szombaton reggel az 5.40-es busszal indultam fel Budapestre. 8 óra körül értem fel Népligetbe, ahol találkoztam barátnőmmel és elindultunk a PeCsához. Mikor odaértünk, láttuk, hogy páran már vagyunk. Rögtön be is támadtak minket, hogy adjanak egy számot. A 24 és 25-ös számokat kaptuk. :) Kicsit ismerkedtünk, nézelődtünk, picit hideg volt, úgyhogy picit vacogtam... A délelőtt nem volt túl eseménydús. Sokáig nem nagyon változott a számunk, ácsorogtunk ott, beszélgettünk, ilyenek. Egy idő után leültünk, zenét hallgattunk, olvasgattuk a szövegeket, ettünk, kávéztunk, elvoltunk. De nem unatkoztunk, végülis jó volt a hangulat. :) Néha kaptunk 1-1 infómorzsát, miszerint hamarosan jönnek a fiúk, és ilyenek. Végül aztán a fiúk nem délelőtt érkeztek meg, csak délután. Mikor a staff megjött a kisbusszal és mi azt hittük, hogy a Teen Top az, elég nagy izgalom lett úrrá mindenkin, mókás volt. Aztán ismét jött a várakozás. Picit feszült volt mindenki, mivel senki nem mert nagyon elmozdulni, nehogy pont akkor érkezzenek meg, mikor pont nem vagyunk a helyszínen. Mikor aztán 2kor kaptuk az infót, hogy a fiúk még nagyon nem jönnek, mert kitalálták, hogy ők szeretnének a hangpróba előtt megebédelni, akkor mindenki elindult a dolgára. :D Miután megérkeztek a srácok, kiőrjöngtük magunkat, akkor elkezdték felállítani a kordonokat. De mivel akkor is még több óra volt vissza kezdésig, és mivel nekünk volt számunk, ezért nem aggódtunk, és nem indultunk el sorba állni. Osztogattuk az új érkezőknek a bannereket szorgosan. Meg csomószor átvariálták a kordonokat, meg az is többször változott, hogy hol fognak beengedni minket. Aztán nem is tudom, olyan fél4... 4 körül állhattunk be a sorba. Persze nem ment zökkenőmentesen, mivel azok, akiknek nem volt száma, képtelen voltak felfogni, hogy hátra kell menniük... -__- Ezt mindig eljátsszák... Uncsi. Aztán beálltunk és megint vártunk. Közben még mindig osztogattuk a bannereket, találkoztam barátnőmmel, beszélgettünk, stb. Újabb infómorzsákat kaptunk, a merch-ekről (a fanlight-ból csak 35db-ot hoztak magukkal... -__-), meg elvileg fél órás csúszás lett volna, de ezt sikerült behozniuk a beengedés alatt szerencsére. Bár a jegy ellenőrzést és a csomagok átvizsgálását nem valami jól oldották meg, de gyorsan bejutottunk és sikerült nagyon jó helyet kifogunk a kordon mögött közvetlenül.
Miután beálltunk, kényelmesen elhelyezkedtünk, körbenéztünk, énekelgettünk, mert közben Teen Top számokat játszottak halkan. Az utolsó várakozással teli percek viszonylag gyorsan elteltek és mikor lekapcsolódtak a fények, olyan izgalom lett úrrá mindenkin! :)
A koncert fantasztikus volt, a hangosítás persze szar volt, de ez a PeCsa hibája sajnos. Épp ideje lesz, hogy lerombolják. Szeretem a PeCsát, rengeteg koncerten voltam itt, de mindig is borzalmas volt a hangosítás...
A fiúk a magyar szavakat, kifejezéseket hihetetlenül édesen mondták és nagyon büszke vagyok rájuk, amiért sikerült fejben tartaniuk őket! ^^ A tánc is szuper volt. Aki azt mondja, hogy úgy tűnt, nincsenek ott 100%-osan, annak nincs igaza, mert nagyon odatették magukat és 100%-ot nyújtottak... kivéve C.A.P, de szerintem ő csak a laza rapper imidzs miatt volt kicsit lazy... :D Nem zavart, szerintem nagyon hot volt. (na nem a laziness volt hot rajta xD) L.Joe az egész koncertet végigmosolyogta, nagyon édes volt!! És emiatt én is végigvigyorogtam az egészet. :)
Szerencsére a kordonnál álltunk, tehát előttünk nem állt senki, meg amúgy is magasított részen álltunk, így tökéletesen láttunk mindent, még a hangszórók sem zavartak be annyira a színpadon.
Viszont, hogy egy kis negatívumot is mondjak, egy lány két sorral mögöttem, a koncert kezdése előtt elkezdett beszólogatni. Tudni kell rólam, hogy 175 centi körüli magasságom van, ő meg volt vagy 150 centi... Megkért, hogy vegyem le a hajpántot, amit mondjuk direkt erre a koncertre készítettem (><), mert hogy nem lát tőle. Levettem, hosszas gondolkodás után, mert nem vagyok én olyan gonosz... utána elkezdtünk táncikálni a dalokra, mialatt vártunk a kezdésre, mire egyszer csak meghallom, hogy olyanokat mondogat, hogy "ha még egyszer felemeli a kezét...", persze mindezt olyan hangerővel, hogy biztos meghalljam. Őszintén, baromira lelombozott. Miért ne érezhetném magam jól? Miért kéne hátra állnom vagy szorosan magam mellett tartanom a karjaimat, csak mert neki pont mögém kellett állnia?! Innen üzenem a kedves beszólogató lánynak, hogy NYALJÁL SÓT!!!! o(>__<)o Remélem magára ismer és elgondolkodik a hülye viselkedésén.
Na, de hogy valami kedves emlékkel fejezzem be a bejegyzést... ahogy a helyünkre álltunk, rögtön odafordult egy lány a vip-priority részről, hogy nem akar e venni valaki egy fanlight-ot, mert ő odaadja jó áron. Azonnal rávágtam, hogy IGEN!!! :D Mert én pont úgy mentem oda a koncertre, hogy én ilyet akarok venni, csak ugye az összeset megvették a vipesek... T^T És akkor meglátogatott a szerencse és megkaptam a lánytól a fanlight-ot... <33
Úgyhogy összességben fantasztikus koncert volt, hatalmas élmény,  GUILD koncert után ez volt azt hiszem a legjobb koncert, amin voltam. :) Hosszú volt a nap, sokat vártunk, de megérte és nem érdekel, hogy nem voltunk vip-esek, mert a helyünk felért egy vip élménnyel! :D

A koncerten készített videóimat >> ITT LEHET MEGTEKINTENI <<



Fordításról

Értem én, hogy mindenki várja a fordításokat és szeretné nézni a sorozatokat, de nektek is meg kell értenetek valamit. Nagyon is nyomós okom van rá, hogy kicsit kispadra ültettem a fordításaimat. Nem azért, mert nincs kedvem hozzá, egyszerűen csak rohadtul semmi időm és erőm nem volt az utóbbi 3 hétben fordítani. Egész nap házon kívül voltam, mikor este hazaértem, hulla fáradt voltam, semmi másra nem vágytam, mint hogy aludhassak. Én sem láttam 4 résznél többet az Emergency Couple-ből!! Úgyhogy sajnálom, hogy nem volt rész sem az EC-ből, sem a Boku no ita jikan-ból, sem másból, de semmi időm nem volt egyikre sem! Ha pedig mégis volt egy óra szabadidőm, azért nem álltam neki, mert nem szeretek összecsapott munkát végezni!! Sajnálom, hogy egyesek rohadtul türelmetlenek, erről én nem tehetek...

Ha tudni szeretnétek, végre felszabadult az időm, így újra nekiláthatok fordítani.

Filmmánia: I love you, man (2009, Amerika)

Hol is kezdjem... előbb kiröhögöm magam, aztán belevághatunk. :D
Az 'I Love You, Man', magyar nevén "Spancserek" 2009-ben jelent meg, főszerepben Paul Rudd és Jason Segel, mindkettejükről tudjuk, hogy nagyon mókás pofák, úgyhogy a film megnézése előtt sejteni lehet, hogy nem sírós drámát fogunk látni.

A történet úgy kezdődik, hogy Peter Klaven (Paul Rudd) eljegyzi a barátnőjét 8 hónapnyi együtt járás után. Elkezdik szervezni az esküvőt, de Peter az a fajta hapsi, aki a nőkkel jobban kijön, mint a pasikkal, ezért nincsenek férfi barátai és nincs tanúja sem. Felbuzdul és belekezd a nagy keresésbe. Összejön a menyasszonya barátnőjének férjével és az ő pasi ismerőseivel, de egyáltalán nem jönnek ki egymással. Számtalan man-date-en (pasirandi, amin munkautáni iszogatás vagy ebéd a szokás) vesz részt, hogy barátokat találjon, nem sok sikerrel. Aztán a munkájából adódóan találkozik össze Sydney-vel (Jason Segel), akivel viszont azonnal egy hullámhosszon vannak, gyorsan összebarátkoznak. Bár ők ketten teljesen különböznek személyiségileg, mégis hamar szinte elválaszthatatlanokká válnak.

Szóval, ez a film egy nagy csillagos ötöst érdemelt ki tőlem. Az elejétől kezdve az utolsó másodpercig szórakoztató. Rengeteget nevettem rajta. :D A színészek tökéletesen lettek kiválasztva a szerepre. Paul Rudd fantasztikus figura, imádom a filmjeit, így tudtam, hogy ez is tetszeni fog. Jason Segel-t nem nagyon láttam a HIMYM-ön kívül másban, de hatalmas pozitív csalódást okozott a filmben. A mellékszereplők is egytől egyik jól eltaláltak.

Paul Rudd karaktere olyan tipikus anyuci kedvence, vagy jelen esetben, barátnő kedvence. Mindent együtt csinálnak, folyton együtt lógnak, olyan igazi álompasi a nőknek szerintem. A munkáját jól végzi, bár nem elég tökös, mégis nagyon ambíciózus figura. Ellenben Sydney-vel, aki falja a nőket, nagyon laza, kicsit őrült. :D És egyáltalán nem hisz a házasságban, sőt, leakarja beszélni barátját.
Mindenesetre nagyon jó nézni, ahogy kettejük barátsága kibontakozik és ahogy Peter egyre jobban kibújik a kis csigaházából, a kis megszokott életét megszínesíti Sydney őrültségeivel.

Úgyhogy, ajánlom mindenkinek, aki szeret nevetni. Ez tényleg egy nagyon vicces film. Randizósfilmnek is ajánlom. :)

Filmmánia: Were the world mine (2008)

A Were The World Mine egy 2008-as Tom Gustafson film. Az alapja Shakespeare 'Szentivánéji Álom' című műve. A film egy romantikus fantázia musical. Nos, ez így elég érdekesen hangzik, igaz? Nekem abszolút elsőre megragadta a figyelmemet. Egyrészt mert odavagyok Shakespeare műveiért, másrészt kíváncsi voltam egy musical változatra, harmadrészt pedig a témáját tekintve döntöttem amellett, hogy ezt nekem meg kell néznem.

A történet középpontjában a képen is látható fiatal, középiskolás srác áll, ő Timothy. Egy kisvárosban lakik, egy fiúiskolába jár, ahol ő az egyetlen, aki meleg... Hát itt kezdődnek a problémák. Természetesen, ahogy az lenni szokott, szegényt folyton szekálják mássága miatt. Főleg a helyi nagymenők, a rugby csapat tagjai, aminek kapitányába titkon szerelmes ez a szomorú sorsú hős... Az anyja nem érti meg, sőt, nem tudja elfogadni fia identitását, az apja nincs is a képben. Egyetlen támasza két barátja, Frankie és Max.
Mivel épp utolsó éves a középiskolában, a hagyományokhoz híven idén is megrendezett musicalbe jelentkezik tanárnője unszolására. Mialatt a darab sorait próbálja memorizálni, felfedezi a vad árvácska elkészítésének receptjét (a virágból kicseppenő folyadék hatására a személy beleszeret az első emberbe, akit meglát). Arra használja a varázsvirágot, hogy mindazokat, akik eddig megkeserítették az életét, bújjanak bele az ő cipőjébe.

A film első igazi meghatározó pontja a meghallgatás. Először mert kiderül, hogy Timothy-nak mennyire fantasztikus hangja van, másrészt, mert a rugby csapat az egész meghallgatását végighallgatja, a tornaterem előtti lépcsőn várva az edzésük kezdetére. És ugye ebből következik, hogy Jonathon, hősünk csodáltja is fültanúja, majd szemtanúja is lesz a meghallgatásnak. Bár nekem, hogy őszinte legyek, csak a film végén esett le a dolog, de Jonathon-ban igazából már itt nagy változás megy végbe, amit viszont a film végéig nem fed fel (mert nem tud mondjuk, a varázslat miatt).
Timothy azonban hatalmas felfordulást idéz elő a varázs virágjával. Sikerül olyanokra is ráküldenie a szerelmi bűbájt, akire nem akarta. Mivel a sok furcsaságnak köze van a színdarabhoz, a szülők azonnal le akarják fújni az előadást. De a shownak le kell mennie, ezért elhallgattatják a dühös szülőket, Timothy-nak pedig el kell fogadnia, hogy a mókának vége.
Az előadás lezajlik, hatalmas siker, nem csupán, mert jól adták elő, de a varázslat is elmúlt, a város ismét visszaváltozott azzá az unalmas hellyé, ami mindig is volt. És mikor már azt hinné az ember, hogy szegény Timmy-nek végül nem jön össze a nagy happy end befejezés, akkor jön a fordulat, amiről már az elején is beszéltem. Kiderül, hogy Jonathon talán bűvölet alatt állt, de mégsem teljes mértékben. Hiszen a varázslat nélkül is odavolt hősünkért.

Több szempontból is rendkívülinek és fantasztikusnak tartom a filmet. Egyrészt nagyon jók a színészek! Tanner Cohen, aki Timothy-t játssza, szerintem nagyon tehetséges színész és a hangja is elképesztő! Pedig csak alig egy évig képezte a hangját, amúgy sosem foglalkozott ezzel a dologgal. A Jonathon-t alakító Nathaniel David Becker viszont annál inkább, tinédzser kora óta dolgozik a hangján. Az énekespacsirta Frankie-t pedig nem más, mint a szintén kiváló (és egyik személyes kedvencem) színész Robin Williams lánya, Zelda Williams alakítja.

A fantasztikus jelenetek és a remek dalok felhőtlen szórakozást nyújtanak a néző számára. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a musical filmeket, a klassz dalokat, a varázslatokat, a cuki szerelmes filmeket, a happy end-et, akárcsak én.

Napló: B.A.P 'First Sensibility' albumom

Ma végre házhoz ért a B.A.P 'First Sensibility' albumom~ Haj, de vártam már, mert megfogadtam magamnak, hogy most kivételesen nem fogom letölteni a lemezt és meghallgatni azonnal, ahogy felkerül netre, hanem megvárom míg megérkezik a lemezem és hallgatom arról. :) Az 1004-et már sokszor meghallgattam, mert ahhoz van videó, de a többi dalt tényleg csak ma hallottam először. Vagyis egy rövid előzetest, amit felraktak youtube-ra, azt hallottam, de az csak egy rövid kis betekintő volt, ezért naagyon izgatott voltam, hogy végre hallhatom őket~
Az album amúgy hattalmas, ez a gyűjteményem legnagyobb darabja. Az utolsó képen látszik, hogy a 'One Shot' lemezükhöz képest például milyen nagy. :D
Mivel előrendeléssel vettem az albumot, ezért egy ajándék zoknit is kaptam hozzá. ^_^ A képen, ami hozzá járt, pedig Zelo van. (ha valakinek Daehyun-os lenne, légyszi, cserélje el velem!! TAT)