Csináltam egy ilyet is... :) Kicsit jobban meggyűlt a bajom vele, mint a kicsi rózsákkal, de nagyon tetszik a végeredmény! Mit szóltok?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: diy. Összes bejegyzés megjelenítése
DIY: rózsás hajpánt
Ma megérkezett az első adag rózsa, amit rendeltem. Nagyon izgatott voltam miattuk. Nem tudhattam, hogy milyen lesz élőben, teljesen más e, mint a képeken, amiket láttam róluk? Szerencsére pozitívan sikerült csalódnom. :) 40 db picit rendeltem (rózsaszín, lila, vörös és kék), 2 db nagy vöröset és 6 db nagy barackszínűt. Így néznek ki:
Nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki azonnal a hajpánt ötletét, amit régóta szerettem volna elkészíteni. Szerencsére volt is itthon hajpántom, amit használhattam hozzá. ^_^ Egy kék színű volt, így a kék rózsákat használtam fel. Nem volt nehéz. A rózsák végeit levágtam, majd ragasztópisztoly segítségével rögzítettem őket a hajpántra és voálá.
Azért tartom érdemesnek beszerezni a rózsákat külföldről, mert itthon több üzletben is jártam, virágboltban, bizsuboltban és mindenhol 300-500 forintos áron árulták a rózsákat darabonként. Míg interneten egy 10 db-os csomagot kaptam meg 400 forintért. És tudom, hogy még most is sokan ódzkodnak a netes vásárlásoktól, de az a helyzet, hogy nekem eddig csak pozitív élményem volt vele. *lekopogja* Eddig még minden megérkezett, sőt volt, hogy 2 héten belül jött meg valami, persze volt olyan is, hogy 1 hónapon túl, de ez a posta hibája, nem az eladóé. Úgyhogy szerintem érdemes belevágni. Persze eddig minden, amit rendeltem, az apróság volt és nagyon olcsó (erre törekszem, mindent minél olcsóbban szerezzek be), de őszintén, nem is ajánlom, hogy nagy értékben rendeljünk külföldről. Ruhát pedig főleg ne! Azt nem szabad, mert sosem olyan lesz, mint a képen. A sapkák sem! (tapasztalat) És a cipőkből is sokszor rossz méretet küldenek! Úgyhogy ruhát ne, de bizsut egész nyugodtan vagy hobbikellékeket, mert tényleg olcsón lehet hozzájuk jutni és olyan, mint a képen. :)
Happy Easter, Minnasan! ♡
Sziasztok mindenki, hogy vagytok? Kellemes húsvétot kívánok mindannyiótoknak. Remélem sok piros tojást kapnak a fiúk, sok locsolót a lányok és sok csokit! :)
<- Ezen a képen a mi kis szerény tojásfánk látható, ami igazából egy tulipánfa, mivel oda lett ültetve, ahova barkát szoktunk tűzni, idén úgy döntöttünk, megoldjuk így a tojásfázást. :D A díszítés a szokásos volt, olyan tojások, amiket még gyerekként festettünk anyával, tehát sok emlék fűződik hozzájuk. Melléjük pedig egyszerű pöttyös tojások kerültek. Semmi flanc.
Az ajtóra mindig szoktunk kirakni valamit. Karácsonykor, húsvétkor, ezért idén is kellett valami, de mivel nem találtam itthon hirtelen egy boltban kapható kész ajtódíszt, ezért rögtönöznöm kellett. Ez a nyuszifej már egy második megoldás, eredetileg nem ez lett volna, de aztán rákerestem ilyen ajtódíszekre a neten és ez nagyon megtetszett. Kicsit látszik rajta, hogy gyorsan, kevés alapanyagból lett összedobva, de akkor is nagyon tetszik. ^_^
Utolsó képemen pedig a tegnapi tojásfestés egyik eredménye látható. A boltban találtam meg ezt a metálos hatású festéket és ki kellett próbálni. Úgy nézett ki a dolog, hogy egy kesztyűre kellett kicsepegtetni a festéket, abban megforgatni a forró tojást, majd pedig, ha kicsit ragadósra száradt a tojáska, akkor egy alufóliára hajazó papírdarabbal kellett befedni és rádörzsölni, így a csillogó papír rajta maradt a tojásokon. Elég érdekes élmény volt. :) És a végeredmény szerintem szuper lett!
Remélem nektek is jól telt a húsvét első napja. Holnapra kitartást kívánok a locsolókhoz! c:
Karácsonyi kszülődés: DIY mágnesek
Hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem, hogy belefogok ebbe a projektbe. Egy videó alapján láttam egy módot, amivel lehet mágneseket készíteni, de mégsem volt az igazi, ezért inkább magam találtam ki, hogy hogyan is állok neki a mágneseknek.
Még nincs vége! A teljes bejegyzéshez olvass tovább!
Karácsonyi készülődés: DIY mécsesek üvegfestékkel
Ebben a posztban azt szeretném bemutatni, hogy miként lehet gyorsan és nagyon egyszerűen mutatós karácsonyi ajándékot készíteni.
Még nincs vége! A teljes bejegyzéshez olvass tovább!
Karácsonyi készülődés: adventi koszorú
DECEMBER VAN! :)
Nagyon izgatottam vágtam bele ebbe a projektbe, már legalább egy hónapja terveztem és azóta gyűjtögettem is a hozzávalókat.
Nagyon izgatottam vágtam bele ebbe a projektbe, már legalább egy hónapja terveztem és azóta gyűjtögettem is a hozzávalókat.
Még nincs vége! A teljes bejegyzéshez olvass tovább!
Horgolás: tervek, inspirációk
A horgolás egy fantasztikus dolog. Szuper jól néz ki, bármi is legyen az. Sál, kesztyű, sapka, ékszer, ruhanemű. És nem is olyan bonyolult, ha egyszer az ember veszi a fáradtságot, odafigyel akár egy leírásra, akár egy tutorial videóra.
Rengeteg szuper dolgot találtam már, amiket mindenképp el szeretnék készíteni. Sálat, ez szerintem alap. A saját, kézzel készített, egyedi sálam. Kesztyűt, sapkát, ékszereket. Rengeteg mindent. Beszúrok egy videót, ami egyrészt nagyon megtetszett és az elkészítésének gondolata nagyon foglalkoztat, másrészt az elkészített darab nagyon jól néz ki és még egyszerű is elkészíteni a kezdőknek (akárcsak én) is!
Horgolás: Horgolt virág
Ma neki láttam a következő horgolási kihívásomnak, mégpedig egy virágnak. :) Elég hosszú ideig keresgéltem youtube-on egy jó kis videó után, ahol egyrészt azt a fajta virágot mutatják meg elkészíteni, amit én is szeretnék, másrészt a videó nem rossz minőségű, jól kivehető az útmutatás, és a videó készítője is jól érthető, nem siet el semmit. Egy Yolanda nevű hölgy videó mellett maradtam végül. Őszinte leszek, úgy álltam neki elkészíteni a virágot, hogy azt gondoltam, borzasztó sok ideig fog tartani és borzasztó nehéz lesz. És nagy csodálatomra nem így volt. Nagyon élveztem elkészíteni, pont azért, mert nagyon egyszerű, könnyen értelmezhető. A videó nagyon nagy segítség volt természetesen. És hát a minta amilyen könnyű, olyan fantasztikusan néz ki kész állapotában. Az első sor elkészítése után azt gondoltam, hogy a fonalam miatt nagyon kicsi lesz a virág, de ez sem így lett. Pont az a méret, amit szerettem volna! Hihetetlenül boldog vagyok emiatt. Mindjárt hozzá is fogok a következőnek! :D A fonalam színe meg csak hozzáad a virághoz egy pluszt. Alig várom, hogy megjöjjön a bross hátlap, és felrakva elkezdhessem hordani ezt a csodát. Imádom a brossokat, bár nekem egy sincs, mert még sehol nem találtam olyat, amit szívesen megvettem volna. De ezzel a gondom meg is oldódott. Veszek fonalat és elkészítem magamnak, úgy, ahogy szeretném. Évekkel ezelőtt kellett volna belefognom a horgolásba. Azt sajnálom, hogy a kötést abbahagytam.
Még általános iskolában ha jól emlékszem, háztartástan órán kötöttünk és nekem nagyon megtetszett. Próbálgattam otthon, de egy idő után elfelejtettem, hogy hogyan kell, az iskolában hamar mást kezdtünk csinálni és abba maradt. Aztán tavaly előtt talán volt az, mikor újra elővettem a kötést, egy ideig csinálgattam is. Azt hiszem egy hatod darabnyi sál kész is van már a kötőtűmön. :D
Címkék:
diy,
horgolás,
jayna grassel,
videó
Horgolás: Horgolt szívek
Tegnap beszereztem egy nagyon szép színű horgoló fonalat. Az ára elég borsos volt, de lévén, hogy 120 méter, nekem elég sokáig elég lesz. Úgyhogy bele is fogtam a horgolásba. Eleinte nagyon nem ment. Egy szívet szerettem volna készíteni, youtube-on találtam egy klassz kis videót, ahol elmagyarázzák hogyan kell megcsinálni. Hát bárhogy próbálom, nekem nem akar összejönni... Emiatt elég csalódott vagyok, úgyhogy inkább kerestem egy másik videót, egy másik fajta szívvel, hátha azzal többre jutok. Nos, bár nagyon megszenvedtem vele, mert egyrészt nagyon fáradt voltam már, mikor nekiálltam, meg a lámpám sem a legideálisabb hozzá, és folyton elrontottam a számolást, nem tudtam már, hogy hol tartok. Vagy 6-7-szer kezdtem újra, mire végre sikerült megcsinálnom. Azóta újabb kettőt is készítettem, a harmadikat már fejből. Egyenlőre még egy kicsit furcsa a formájuk, még gyakorlok, de nagyon tetszik. Alig várom, hogy mást is megpróbáljak. Virág minták után már el is kezdtem keresgélni. Valamint másik színű fonalat is szeretnék beszerezni, vastagabbat is, remélhetőleg olcsóbb kategóriásat, mert még a végén karácsony előtt lemerítem a kártyámat...
Csináltam képeket a kész darabokról. Íme:
Karácsonyi készülődés: DIY ajándékok videó
Most dobta ki ezt a videót a youtube.
A videó készítő, Weylie, egy szupercuki csaj, imádom.
5 nagyon egyszerű DIY karácsonyi ajándékot mutat be,
amik szerintem nagyon ötletesek és barátoknak, ismerősöknek
remek ajándék lehet. :)
Még nincs vége! A teljes poszt megtekintéséhez olvass tovább!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















