A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dekor. Összes bejegyzés megjelenítése

Happy Easter, Minnasan! ♡

Sziasztok mindenki, hogy vagytok? Kellemes húsvétot kívánok mindannyiótoknak. Remélem sok piros tojást kapnak a fiúk, sok locsolót a lányok és sok csokit! :)
<- Ezen a képen a mi kis szerény tojásfánk látható, ami igazából egy tulipánfa, mivel oda lett ültetve, ahova barkát szoktunk tűzni, idén úgy döntöttünk, megoldjuk így a tojásfázást. :D A díszítés a szokásos volt, olyan tojások, amiket még gyerekként festettünk anyával, tehát sok emlék fűződik hozzájuk. Melléjük pedig egyszerű pöttyös tojások kerültek. Semmi flanc.
Az ajtóra mindig szoktunk kirakni valamit. Karácsonykor, húsvétkor, ezért idén is kellett valami, de mivel nem találtam itthon hirtelen egy boltban kapható kész ajtódíszt, ezért rögtönöznöm kellett. Ez a nyuszifej már egy második megoldás, eredetileg nem ez lett volna, de aztán rákerestem ilyen ajtódíszekre a neten és ez nagyon megtetszett. Kicsit látszik rajta, hogy gyorsan, kevés alapanyagból lett összedobva, de akkor is nagyon tetszik. ^_^
Utolsó képemen pedig a tegnapi tojásfestés egyik eredménye látható. A boltban találtam meg ezt a metálos hatású festéket és ki kellett próbálni. Úgy nézett ki a dolog, hogy egy kesztyűre kellett kicsepegtetni a festéket, abban megforgatni a forró tojást, majd pedig, ha kicsit ragadósra száradt a tojáska, akkor egy alufóliára hajazó papírdarabbal kellett befedni és rádörzsölni, így a csillogó papír rajta maradt a tojásokon. Elég érdekes élmény volt. :) És a végeredmény szerintem szuper lett!
Remélem nektek is jól telt a húsvét első napja. Holnapra kitartást kívánok a locsolókhoz! c:

Karácsonyi készülődés: díszítsd fel a szobád 2. rész


Díszítsd fel a szobád 2. rész - ebben a bejegyzésben folytatom az első részben megkezdett dolgokat. Megmutatom, hogy mivel tettem még hangulatosabbá a szobámat, hogy még érezhetőbb legyen, hogy bizony hamarosan itt a karácsony.

Még nincs vége! A teljes bejegyzéshez olvass tovább!


Karácsonyi készülődés: díszítsd fel a szobád 1. rész

December van, tehát most már tényleg nagyon közel van a karácsony! Ez a kedvenc időszakom az évben, mert ilyenkor a város fényárban úszik, a sok karácsonyi dekorációtól mindig mérhetetlen boldogság tölt el. Ezért szeretem én is beöltöztetni a szobámat.

Még nincs vége! A teljes bejegyzéshez olvass tovább!


Napló: Forever 21 + Pest + cipő + kreatív

Életemben először szerettem volna rendelni a Forever 21 oldaláról. Rengeteg szuper cuccot találtam, barátoknak, nővéremnek apróságokat karácsonyra. Minden jól ment. Beregisztráltam, vásárolgattam, mindent bepakoltam a kis kosaramba. Aztán mikor végeztem a nézelődéssel és vásároltam volna, akkor ütött be a baj. A szállításnál nem engedte kijelölni a címemet! Azt írta ki a rendszer, hogy az én országomba jelenleg nem szállítanak. Mi van? Gyorsan megnéztem és amúgy szállítanak oda, de az persze nincs sehol leírva, hogy éppen most miért nem. Gyorsan elkezdtem keresgélni email cím után, hogy írhassak nekik a kérdéssel kapcsolatban. Alig találtam végül, hogy hol tudok nekik üzenni. És akkor sem biztos, hogy jó helyre írtam nekik... Vannak különböző kategóriáik, amik szerint az üzeneteket csoportosítják. Nos, én az észrevételekhez írtam nekik. A vásárlás/szállítás-hoz nem tudtam, mert ahhoz kellett volna a vásárlás azonosító kódja, ami ugye nekem nincs. Úgyhogy maradt az észrevételes. Remélem legalább még ma éjjel vagy holnap válaszolnak és kiderül, hogy mi ez az őrület. És hogy gyorsan megoldódik és szállítanak megint ide. :(
Holnap ismét megyünk apuval Pestre. Yay! Megnézem a moziműsort, hátha lesz valami érdekes... megnéztem. Lesz Insidious, Szupercella, Khumba és Gravitáció lesz, amire betudnék ülni. Tehát nem fogunk mozizni. Hm. Nem baj. Akkor majd vásárolgatok. Meg fogom venni azt a cipőt, amit kinéztem a Bershkában, ha még lesz a méretemben. Mert az a cipő irtóra tetszik. És még New Yorkerbe is be akarok menni szintén cipőlesre. Aztán úgy fogok körbe nézni, hogy hátha látok valami klassz karácsonyi ajándéknak valót.
Kreatívos boltba is szintén belesek majd. Utána hazafelé még a kreatív hobbi üzletébe akarok bemenni az Üllőire. A füzetükben bejelöltem pár dolgot, amit talán szeretnék beszerezni. Meg a Savoya-ba is talán benézünk, mert ott is van egy szuper kreatívos volt, amit múlt héten fedeztem fel. Tök olcsón találtam meg azt, amit szerettem volna. Hú, apa nem lesz teljesen oda, hogy ennyi helyre elcipelem, de... évente 1-2 alkalommal járok Pestre, márpedig ami nekem kell, azt csak ott tudom beszerezni vagy netről, de nem fogok 1000 ft postát fizetni, ha bemehetek személyesen és nem kell vásárlás után még a szállításért is fizetnem.
Hát ennyi. Ismét hosszú napom lesz holnap, de alig várom! Főleg a reggeli jegeskávémat~

Karácsonyi készülődés: karácsonyi díszek


Mégsem tudtam megállni... :D Annyira benne vagyok az egész karácsonyi készülődésben, hogy muszáj volt valamit készítenem. ^^

Még nincs vége! A teljes poszt megtekintéséhez olvass tovább!


Karácsonyi készülődés: kalendárium

 

Ebben a posztban kreatív ötleteket szeretnék bemutatni, azok közül a kedvenceimet... :)

Még nincs vége! A teljes poszt megtekintéséhez olvass tovább!


Napló: Életjel

Karácsonyi zene bekapcs és írjunk egy kis blogot...
Az utóbbi pár napban nem voltam valami aktív. Egyrészt, mert Halloween volt és rákészültem, másrészt sokszor nem voltam itthon, meg hasonlók... Mindig akad valami, ami elvonja a figyelmem.

A halloween tök jól zajlott szerintem. Faragtunk tököt, megcsináltam a kis lámpásaimat, szám szerint öt darabot, azóta is kint lógnak a bejárati ajtó fölött. :) A poszt végén rakok be képeket is majd róluk, mert tényleg büszke vagyok rájuk. Az ablakomra is sok mindent csináltam, szellemkastély, szellemek, denevérek, minitemető, etc... irtó klasszul nézett ki. :) Még ma is hallottam, ahogy elbattyogtak az iskolások az ablakom előtt ebédre menet, hogy milyen klasszul néz ki. :D Igazán jól esett. Már az esetek többségében inkább kinyírnám a kis nyavalyásokat... xD Viszont sok mindent nem csináltam meg végül az eltervezettek közül. Akartam girlandokat csinálni, de végül nem volt kedvem, ahogy a kis pálcikás dolgokhoz sem. :/ Majd talán jövőre. Ma a díszeket le szedtem az ablakomról. Úgy terveztem, hogy a következő téma a Supernatural lesz, de még nem biztos. A három főszereplőről készült mintát kiraktam, de a többiben nem vagyok biztos. Még talán egy felirat, meg a véres tenyérnyom kikerül.

A halloween lezártával már ezerrel a karácsonyon jár az agyam. :D De ezt majd egy külön bejegyzésben tárgyalom.
Nagy Mentalista lázban égek. Nagyon szeretem a sorozatot, a főszereplő karaktere elképesztő. És tudom, hogy elcsépelt a fő szál, főleg 5 évad után nagyon unalmas, hogy még mindig Red John után nyomoznak, de én nem bírom megunni. Most az 5. évadot bújom, és szerintem csak egyre izgalmasabb lesz a sorozat. :)

És akkor most jöjjenek az ígért képek... olvass tovább!!