A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése

Napló: Update

Klassz volt ez a nap. Kicsit rohanós, de belefért.
Tegnap időben lefeküdtem (ami nálam azt jelenti, hogy már éjfélkor ágyban voltam), de valamiért már negyed 6-kor fent voltam... Nem tudtam visszaaludni, úgyhogy bekapcsoltam a tévét. Pont akkor ment a Védtelen gyermek ismétlésének vége. Azt megnéztem, utána kapcsolgattam egy darabig, aztán megpróbáltam visszaaludni, de nem ment. Úgyhogy fél7-ig az ágyban forgolódtam. Utána kelés, zuhany, hajsimi, vasalás, öltözés, smink és nyomás.
Megint 10 előtt értem az Arénába, úgyhogy szokásos kajálás történt, aztán bementem a Tesco-ba járkálni. Vettem egy 5 darabos sütiszaggató formát, szív alakú, az itteni boltban nem kapni. De most már van. Mire kijöttem már 10 elmúlt, úgyhogy mentem nézelődni. New Yorkerben nem sokáig időztem, onnan mentem ide-oda. H&M-ben nézelődtem hosszabb ideig, végül csak egy Basic bordó színű felsőt vettem. Imádom. A színe valami isteni. Bershkában megvettem a cipőt végül. Elég magas a sarka, úgyhogy nem olyan egyszerű benne járni, hiszen sosem hordok magassarkút... De majd betöröm. A kreatívos boltban két darab szalvétát vettem, amiket majd felhasználok a mágnesekhez. Vagyis csak az egyiket, mert a másikat majd egy agyagedényre akarom rárakni (Berlines a szalvéta). Meg filceket vettem (anyag, nem filctoll :D), 6 féle színben, a kétféle zöldből majd valami karácsonyfákat akarok, a barnákból-szürkéből-fehérből meg baglyot nővéremnek. ^^ És még egy dolgot! Egy csomag fa pálcikát. Karácsonyfadísznek. Voltam még lakberendezős boltban, ahol végül találtam apának karácsonyra valamit. Gyorsan hívtam nővéremet, mondtam neki, mit találtam. Aztán még szétnéztem a Butlers-ben, hátha találok valamit esetleg, de nem, szóval visszamentem az előző helyre és megvettem, amit kinéztem. Nővéremnek akartam valami baglyos bögrét, de végül lebeszéltem magam, meg még fondue masinára gondoltam, de azt majd kap máskor. Szülinapjára talán. Még az is lehet, hogy van itthon... :D Na mindegy. Hát ennyi történt az Arénában. Vagy hatszor körbejártam a helyet, csomó helyen voltam, és szuper cuccok vannak mindenhol, de nem tudom viselni azokat a ruhákat sajnos... Pedig jó lenne beléjük bújni.
2 körül találkoztunk apával és elmentünk a Kreatív Hobbi boltjába az Üllői útra. Hát klassz hely, az biztos. Jó drága is persze, de nagyon jó cuccaik vannak. Végülis csak kettő darab szalvétát vettem... :D Mert a hungarocell gömbök drágák voltak, a gombok nagyon drágák (4 darab 900 ft), flitter meg nem volt! (piros kellett volna...) Úgyhogy gyorsan letudtam ezt a boltot. Pedig féltem, hogy sokáig elidőzök majd ott, de egyrészt a parkolócédula miatt nem tehettem, másrészt máshova is be akartam menni, olyan helyre, ahol tudtam, hogy venni is fogok 2 szalvétán kívül mást is. Persze ez a két szalvéta isteni! Szuperül fognak kinézni mágnesként. :)
Úgyhogy innen mentünk tovább az arabboltba, előbb a gázosba, ahol semmi jó cucc nincs és nem is jó a kiszolgálás, utána mentünk a klassz helyre, és vettünk szenet.
Eztán mentünk a Savoya-ba. Obi-ban vettünk karácsonyfatalpat, aztán a kreatívboltot támadtam meg. Vettem 3 vászontáskát, mert az áruk nagyon jó, sokkal olcsóbb, mint kreatívhobbiban! Valamint még egy fekete és egy rózsaszín üvegcse textilfestéket. Ezeknek kicsit húzós áruk volt, de nem érdekel... Sajnos olcsóbban nem biztos, hogy találtam volna. Utána Auchan-ba mentünk, mert ott is találtam múlt héten valamit, amit apának karácsonyra akarok ajándéknak. Persze hiába kérleltem, hogy ne nézze meg mi az... >.< Azért remélem nem tudja, hogy mi ez... Az árát látta... o(>.< )o Gonoszkodott velem.
Hát ennyi volt a napom. És most legszívesebben nekiállnék karácsonyfadíszt gyártani. :D Ja, és természetesen most is karácsonyi zene szól...

Egyetlen tétel hiányzik a listámról. Nem más, mint a piros színű flitter! Ahol találtam, ott egy zacskóban köbö 20 darab volt. Elég sok zacsit meg kellett volna vennem... :/

Napló: Forever 21 + Pest + cipő + kreatív

Életemben először szerettem volna rendelni a Forever 21 oldaláról. Rengeteg szuper cuccot találtam, barátoknak, nővéremnek apróságokat karácsonyra. Minden jól ment. Beregisztráltam, vásárolgattam, mindent bepakoltam a kis kosaramba. Aztán mikor végeztem a nézelődéssel és vásároltam volna, akkor ütött be a baj. A szállításnál nem engedte kijelölni a címemet! Azt írta ki a rendszer, hogy az én országomba jelenleg nem szállítanak. Mi van? Gyorsan megnéztem és amúgy szállítanak oda, de az persze nincs sehol leírva, hogy éppen most miért nem. Gyorsan elkezdtem keresgélni email cím után, hogy írhassak nekik a kérdéssel kapcsolatban. Alig találtam végül, hogy hol tudok nekik üzenni. És akkor sem biztos, hogy jó helyre írtam nekik... Vannak különböző kategóriáik, amik szerint az üzeneteket csoportosítják. Nos, én az észrevételekhez írtam nekik. A vásárlás/szállítás-hoz nem tudtam, mert ahhoz kellett volna a vásárlás azonosító kódja, ami ugye nekem nincs. Úgyhogy maradt az észrevételes. Remélem legalább még ma éjjel vagy holnap válaszolnak és kiderül, hogy mi ez az őrület. És hogy gyorsan megoldódik és szállítanak megint ide. :(
Holnap ismét megyünk apuval Pestre. Yay! Megnézem a moziműsort, hátha lesz valami érdekes... megnéztem. Lesz Insidious, Szupercella, Khumba és Gravitáció lesz, amire betudnék ülni. Tehát nem fogunk mozizni. Hm. Nem baj. Akkor majd vásárolgatok. Meg fogom venni azt a cipőt, amit kinéztem a Bershkában, ha még lesz a méretemben. Mert az a cipő irtóra tetszik. És még New Yorkerbe is be akarok menni szintén cipőlesre. Aztán úgy fogok körbe nézni, hogy hátha látok valami klassz karácsonyi ajándéknak valót.
Kreatívos boltba is szintén belesek majd. Utána hazafelé még a kreatív hobbi üzletébe akarok bemenni az Üllőire. A füzetükben bejelöltem pár dolgot, amit talán szeretnék beszerezni. Meg a Savoya-ba is talán benézünk, mert ott is van egy szuper kreatívos volt, amit múlt héten fedeztem fel. Tök olcsón találtam meg azt, amit szerettem volna. Hú, apa nem lesz teljesen oda, hogy ennyi helyre elcipelem, de... évente 1-2 alkalommal járok Pestre, márpedig ami nekem kell, azt csak ott tudom beszerezni vagy netről, de nem fogok 1000 ft postát fizetni, ha bemehetek személyesen és nem kell vásárlás után még a szállításért is fizetnem.
Hát ennyi. Ismét hosszú napom lesz holnap, de alig várom! Főleg a reggeli jegeskávémat~