Szeptember elején belevetettem magam a THF történetei közé. Szépen, abc sorrendben haladva. Azonnal megakadt egy történeten a szemem. A címe semmit mondó, csak annyi "#815". Jelenthetett bármit. Azt gondoltam, az író csak egy random számot adott meg címnek. De nem erről van szó. Sokkal több rejlik a szám mögött. A történethez tartozó banner már többet sejtető volt. Izgatta a fantáziámat. Az előzetes alapján annyiban lettem felvilágosultabb, hogy egy twc sztoriról volt szó. Hát jó, azt szeretjük. :) Valamint, hogy a fic nagyon színes és szórakoztató lesz. Tom, mint börtönőr és kezdő rendőr, ahogy Georg, Gustav és Andreas is. :D Bill pedig... egy rab. De nem akármilyen. Aw, ha csak rágondolok egy hatalmas mosoly kúszik az ajkaimra és felcsillannak a szemeim. Bill a #815-ös számú rab. Akiről semmit nem tud senki, mégis az egész ország ismeri és féli a nevét. Vicces. De ez a történetről nem mondható el. A sztori dráma, de az a megríkató fajta, az a gyomrot összeszorító fajta dráma. Tom kíváncsi lesz Billre, és bár nem lenne szabad, mégis Bill közelébe férkőzik, hogy kiderítse mi van a félelem mögött, amit iránta éreznek az emberek. Ugye mondanom sem kell, hogy túl közel is kerülnek egymáshoz... Ó, de még mennyire.
A történet olyan részletességgel van kidolgozva, hogy az elképesztő. A nyelvezete érthető, aminek nagyon örültem, mert volt már, hogy olyan történetet olvastam, amiből a legtöbbször csak a "Bill" és "Tom" volt számomra érthető, a többi angol kifejezés túl felsőfok... >.<" 40-50 körül van a fejezetek száma és minden rész nagyon hosszú. 3 nap kellett, hogy elolvassam, de a 3. napra igazából már csak 3 vagy 4 rész maradt. A legjobb történet, amit valaha olvastam. Végig olyan izgatott voltam, egyetlen unalmas részt sem találnék a történetben. Persze tele van olyan helyzettel, ami a való életben sosem lenne megoldható, de ez fantáziavilág és semmit sem változtatnék meg csak mert nem lehetséges a való életben.
És durva, hogy milyen csavarokat tett a végére az író. Volt néhány rész, ahol padlót fogtam és alig tudtam rávenni magam, hogy olvassam, mert féltem, hogy rosszra fog fordulni a sztori. És tényleg volt néhány húzós jelenet... Na és a vége? Hatalmas, meghatározó, elképesztő. Az utolsó előtti részt körülbelül 3-szor annyi időbe telt elolvasnom, mint egy sima részt, mert a könnyeimtől nem láttam a betűket. Volt, hogy bőgtem egy-egy történeten évekkel ezelőtt, de ennyire még soha. Ennyire megrendített. És őszintén, ha rágondolok, még most is benedvesedik a szemem. De mit várjunk egy történettől, ami börtönben játszódik? Sejthető, hogy Bill a ficben nem zsebtolvajkodásért vagy bolti lopásért kerül rács mögé...Aki teheti, rajongója a srácoknak, az mindenképp olvassa el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése