A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

Ajánló: 2013 új sorozatai Amerikából

People's Choice Awards-on jártam, szavaztam kis kedvenceimre (Supernatural, Cas-Dean-Sam bromance, Bruno Mars, etc) és van egy kategória, a legjobb új TV dráma. Egyik felsorolt sorozatot sem ismerem, nem követem őket, úgyhogy úgy döntöttem, felkerekedem és utánuk nézek, mert érdekelt a felhozatal. Párnak már a címe is egészen megtetszett. Szóval irány imdb.com és keresés.

Az első, amire rákerestem a "Sleepy Hollow" volt. Egyrészt mert imádom az Álmosvölgy című Johnny Depp filmet, de persze tudtam, hogy nem lesz túl sok köze hozzá a sorozatnak. Természetesen a modern korban játszódik a történet. Egy fiatal rendőr nyomozó találkozik egy férfival, aki úgy fest, mintha egy Halloween buliból jönne. Kiderül róla, hogy nem így van, 300 éve megölték valami csatában és most kimászott a sírjából. Együtt próbálnak a fejnélküli lovas ellen küzdeni. Persze az előzetesből és a leírásból nem derül ki sok minden... de ezek alapján engem nem ragadott meg a történet. Ha az 1700 években játszódna, akkor még talán, de ezek a modernkori sorozatok összevegyítve valamilyen természetfeletti dologgal kezd nagyon uncsi lenni. De persze, ha belenéznék, talán az derülne ki róla, hogy nagyon szórakoztató és izgalmas. Mindenesetre nem mostanában fogok nekiállni megnézni.

A következő a "Dracula" volt. Imádom a Drakula történeteket általában, de ez... Elvileg a múltban játszódik, de nekem az előzetes alapján nem nagyon tetszett a díszlet. A főszereplő színészért sem vagyok oda. Egy hatalmas pozitívumot azonban elmondhatok a sorozatról, méghozzá, hogy szerepel benne egy magyar színész! Bizonyos Bányai Miklós, akinek ugyan nem mond sokat a neve, de mégis mindig örömmel tölt el, ha egy magyar színészbe botlok egy amerikai produkcióban. Azonban még ez sem segít a sorozaton. Ez sem kerül a megnézendők listájára.

"The Originals" a soron következő. Ahogy megláttam a főszereplő srác arcát, azonnal tudtam, hogy én ezt a sorozatot nagyon messzire el fogom kerülni. A Vampire Diaries "Original" családjának történetére összpontosuló sorozat. Szóval fúj. A Vampire Diaries számomra örökös tiltott listás, így ez is megy mellé. Sorry.

Akkor volt még a "The Tomorrow People", aminek hú, de sokat mondó címe van. A történet milyen meglepő arról szól, hogy egy csapat embernek hirtelen emberfeletti képessége lesz. Remek. A sorozatkészítők még nem unják a supernatural témát. Ezt jó tudni. Szóval ez a csipet csapat a természetfeletti képességeikkel, úgy mint teleport és gondolatolvasás, próbálják legyőzni a gonosz erőket. Hajrá nekik, mi pedig lépjünk is tovább. Egyszerűen csak nem tudom elképzelni, hogy ebben a kategóriában még tudnának jó, nézhető sorozatot készíteni, így meg sem próbálkozom vele. Még úgy sem, hogy Mark Pellegrino is szerepel benne, akiért nagyon odavagyok...

"Reign". Ez egy kicsit talán olyan lehet, mint a Tudorok. Mary skót királynőről szól, aki 15 évesen megérkezik Franciaországba a vőlegényéhez Francis herceghez. Tele van a sorozat intrikával, hazugságokkal, összeesküvésekkel, szexel, ahogy azt kell. Nem az én stílusom, így inkább passz.

A "Once Upon A Time In Wonderland" a viktoriánus Angliában játszódó Alice Csodaországban történet. Az imdb-re elég érdekes videót raktak fel a sorozatról. Mert hogy abban az van, hogy Alice ezét megkéri egy dzsin és nagy szerelemben igent mond neki. Hm. Nem rémlik sem dzsin, sem lánykérés az Alice történetekből, ezért ezt nem tudom hova rakni, mégis úgy döntöttem, hogy megnézem az első részét. Lesz, ami lesz. Nem bízom persze túlságosan abban, hogy tetszeni fog és tovább fogom követni a sorozatot, de szeretek kísérletezni.

Ajánló: Hogyan legyek jó nő? stílusiskola

Hatalmas rajongója vagyok Takács Nórának és az ő "Hogyan legyek jó nő?" rovatának. :) Mindig szuper praktikákat, trükköket mutat be, amiket tényleg egyszerű elkészíteni. És nem csak ilyen dolgok az érdekesek a videóiban. Nagyon szeretem a receptjeit és sminkelési, arcápolási, hajápolási trükkjeit is. Már jó párat ki is próbáltam. ^^

Ma például az egyik pólóátalakításos videójában látottakat próbálgattam. Azt, amiben ombrés pólót készített textilfestékkel. Nos, az én próbám arra volt jó, hogy rájöjjek, ez a technika nem jó, hogyha formákat akarunk a pólóra dekorálni... :D Egy szép szívecskét szerettem volna, de persze az egész elfolyott... De sebaj, attól még fogom ezt a technikát alkalmazni, csak nem próbálok formákat rászerkeszteni az anyagra... Arra is van persze trükk Nóra tarsolyában. Egy másik fajta textilfestékkel. Úgyhogy most annak kell utánanéznem, hogy hol lehet olyat beszerezni, mert szeretnék karácsonyra cukiságokat készíteni ezzel a technikával.
A másik, ami nagyon tetszett a videói közül az az volt, mikor azt a díszpárnát készítette. Ezt is szeretném majd kipróbálni, de majd karácsony után. Ugyancsak így fogok eljárni a farmermasnijával is, csak talán nem pont farmerból. Bár most szelektáltam ki két farmernadrágot, azokat össze lehetne vagdosni. Nagyon tetszett a gombgyűrűs videó is és ezt viszont még karácsony előtt kipróbálom, mert ez is szerepel a karácsonyi ajándék ötleteim között. ^^ Csak gombokat kell találnom hozzá. Az alkotók boltjában találtam pár érdekes darabot, nem is drágák. Kettő dolog van még, ami szeretnék megpróbálni elkészíteni. Az egyik a hógömb, a másik pedig a barátságkarkötő. A karkötőt a barátnőimnek, a hógömböt pedig valószínűleg csak magamnak. Bár, ha a teszt darab jól sikerülne, akkor lehet, hogy csinálnék még belőle. Majd meglátom. :)

Szóval érdemes körbenézni a videói között, mert nagyon érdekesek, praktikusak, ötletesek, rengeteg dolog van, amire nem is gondoltam volna, hogy el tudnám készíteni, de Nóra mindent alaposan elmagyaráz a videókban. A másik pedig hogy tényleg azok a praktikái, amiktől tényleg jobb nő lehetek, egyszerűen fantasztikusak. Sokat lehet tanulni tőle.

Könyvajánló: new philosophy.

I just started to read Kristóf Steiner's book titled "Lélekbonbon" and I have to tell you, dear reader, this book is fantastic. Really. I knew that Kristóf is a very... special guy and I was sure that his writing will be special too. But this book is really great. 72 small stories about his life, his experinces, his religion, his philosophy. And I love it. Sometimes the stories are funny, sometimes there is a sadder tone.

Örülök, hogy megvettem ezt a könyvet. A történetek rövidek, de tömörek. Bár még nem végeztem ki a könyvet teljesen, mégis már kijelenthetem, hogy a könyv elolvasása után csak még jobban csodálom és tisztelem ezt a srácot. :) A lélekbonbonjai nagyon ízletesek! Mindenkinek ajánlom. És alig várom, hogy mást is olvashassak tőle, remélem minél hamarabb sikerül beszereznem a többi kötetét is.